Mégsem veszi meg a holland félvezetőgyártót a Qualcomm

Az amerikai Qualcomm visszavonta a vezető holland félvezetőgyártó NXP Semiconductors vállalat felvásárlásával kapcsolatos ajánlatát és ezzel meghiúsult minden idők legnagyobb vállalatfelvásárlása a csipgyártó ágazatban.

A 44 milliárd dolláros felvásárlási ügylettől azután táncolt vissza a félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó Qualcomm, hogy nem kapta meg a jóváhagyást a kínai hatóságoktól.     Az amerikai cégnek nyolc engedélyt már sikerült beszereznie azokon a piacokon, ahol jelentős befolyásra tehetett volna szert az összeolvadó vállalat. A kínai engedély megadása azonban már hónapok óta csúszott, és végül lejárt a végső határidő is.    Elemzők szerint a kínai lépés mögött az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség áll, aminek most a Qualcomm lett a nagy vesztese.

A Qualcomm bejelentette, hogy 2 milliárd dollár vigaszdíjat fizet a holland cégnek és hogy felgyorsítja 30 milliárd dolláros saját részvény-visszavásárlási programját. A Qualcomm 2016-ban próbálta először megszerezni a holland céget, akkor részvényenként 110 dollárt ajánlott. A kitartó kérő  februárban újabb, de már megemelt, 127,50 dolláros vételi ajánlatot tett. A vételár így 39 milliárd dollárról 44 milliárd dollárra emelkedett.   Az NXP Semiconductors a világ legnagyobb autóipari áramkörgyártó vállalata.