600 ezer forint lenne az elvárt átlagbér

június 26, 2017 0

Boros Imre közgazdász szerint 550-600 ezer forint körüli bruttó bér közelítene az uniós átlaghoz, a felzárkózási folyamat elindult, de bőven van még teendő.

Úgy veszik az autókat a románok, mint a cukrot

június 26, 2017 0

Az első öt hónapban 18 százalékkal nőtt az eladott új gépjárművek száma Romániában a tavalyi időszakhoz képest – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA).

Mesterséges intelligenciát kutat a Valeo

június 25, 2017 0

Az erre a célra felállított kutatóközpont Párizsban lesz, 2018 végére pedig már 100 kutató dolgozik a Valeo.ai névre keresztelt létesítményben. A projektbe egyetemeket, startupokat, és más Valeóhoz köthető kutatócsoportokat is bevonnak.

Új fapados járatok indulnak Budapestről

június 25, 2017 0

A svájci Bázelbe és a norvégiai Stavangerbe indít járatot a 2018-as nyári menetrendben a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság – jelentette be Váradi József vezérigazgató.

Budapesten bővít a Siemens

június 25, 2017 0

A Siemens a budapesti Power and Gas üzem telephelyén mintegy 10 milliárd forint beruházással bővíti gáz- és gőzturbinalapát-gyárát.

Tudja, mely vonalakon járnak a legújabb buszok?

június 24, 2017 0

Tovább fiatalodik a fővárosi közösségi közlekedési járműállomány, miután 45 új busz áll forgalomba Budapesten – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A BKV 30 Mercedes Conectót, a VT-Arriva pedig 15 darab MAN Lion’s City A21-es járművet állít forgalomba, ezzel javul az alacsonypadlós és légkondicionált buszok aránya.

Lemondott az Uber főnöke

június 24, 2017 0

Meghajolt a nagybefektetők nyomása alatt és lemondott az Uber Technologies vezérigazgatója, Travis Kalanick – erősítette meg a vállalat egyik szóvivője.

15 százalékkal többet keresünk

június 24, 2017 0

A versenyszférában tapasztalható jelentős bérnyomás és bérverseny, illetve a költségvetési szféra bérrendezéseinek hatásával magyarázták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az áprilisi jelentős béremelkedést, amire több mint egy évtizede nem volt példa.

Vezettük az új Seat Ibizát

június 23, 2017 0

A teljesen Barcelonában kifejlesztett új Seat Ibizát az 1. számú soron gyártják Martorellben, abban a gyárban, ahol Spanyolországban a legtöbb gépkocsit állítják elő. Az Ibiza néhány hónapig együtt fut majd a negyedik generációhoz tartozó korábbi modellel.

Új gyárat épít a Bosch

június 23, 2017 0

Komoly németországi beruházásainak részeként a Bosch egy félvezetőket gyártó üzemet épít Drezdában. A dolgok internete (IoT) és a mobilitási alkalmazások egyre növekvő száma miatt jelentkező kereslet kielégítésére az új létesítmény 12 colos félvezetőkre alapozott chipeket gyárt majd.

Mindenki Skodát akar

június 23, 2017 0

A Škoda kiszállításai 2,4 százalékkal, 99 000 egységre nőttek májusban (2016. május: 96 700), ezzel az idei lett a cég történetének legjobb májusa. A cseh márka jelentős növekedést jegyzett, különösen Európában és Indiában.

80 éves a budaörsi reptér

június 23, 2017 0

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1937. június 20-án nyitott meg a budaörsi repülőtér, amely akkor az ország egyetlen nemzetközi repülőtere volt.

Egyre olcsóbb az üzemanyag

június 22, 2017 0

Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, június 13-án a Mol Nyrt.

1 2 3 4 8