Mesterséges intelligenciát kutat a Valeo

Az erre a célra felállított kutatóközpont Párizsban lesz, 2018 végére pedig már 100 kutató dolgozik a Valeo.ai névre keresztelt létesítményben. A projektbe egyetemeket, startupokat, és más Valeóhoz köthető kutatócsoportokat is bevonnak.

A Valeo vezérigazgatója, Jacgues Aschenbroich elmondta, céljuk egy olyan kutató laboratórium létrehozása, amely szoros kapcsolatban áll majd más hasonló tevékenységet végző csoportokkal és velük együtt állítja fel a jövő autózásának számítógépes rendszerét. A Valeo.ai programozással, infrastrukturális fejlesztéssel, mesterséges tanulással és szimulációkkal foglalkozik.

Célkeresztben lesz a deep-learning. Lényege, hogy a mesterséges intelligencia rengeteg adatok kap, melyeket feldolgoz, majd ezen ismereteket alkalmazza a betáplálástól eltérő szituációkban is. Egyszerűbben mondva a cél, hogy az emberi agyhoz hasonló tanulni és valamilyen formában gondolkodni képes rendszert alkossanak. Ez hasznos lesz az önvezető autókban, hisz így a robotpilóta képes lesz felismerni a tereptárgyakat, gyalogosokat és más járműveket, majd ezen ismeretek alapján dönteni a következő lépésről.

A Valeo vezető cég lett az önvezető rendszerek fejlesztésének szegmensében, ezt részben annak köszönhető, hogy partnerének tudhatja a hasonló profilú izraeli Mobileye-t.

Ebben az évben a Valeo megvette a német Gestigon startupot, és megszerezte a az önvezető kisbuszokat fejlesztő Nayvát is, észak-amerikai kirendeltségük pedig engedélyt kapott önvezető autók közúti tesztelésére Kaliforniában.

A vállalat bevételei az első negyedévben 22 százalékkal emelkedtek az elmúlti évihez képest. Az Automotive News Europe friss toplistája szerint a Valeo a tizenegyedik beszállító a világpiacon, bevételei 2015-ben meghaladták a 16 milliárd dollárt.

Biró Milán