Jönnek a kínai Teslák

A Tesla amerikai autógyártó Kínában kezd gyártani elektromos autókat.

A Bloomberg amerikai hírügynökség azt közölte, hogy a Tesla már befejezte az egyeztetést Sanghaj hatóságaival, és minden kérdésben megállapodtak a felek.     A Bloomberg úgy tudja, hogy a Tesla-autók gyártása egy kínai céggel közösen történik majd, vegyes vállalati formában.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a múlt év elején először beszélt arról, hogy három éven belül Kínában is gyárt elektromos autókat az amerikai cég.    A kínai gyártás lényegesen csökkentené a Tesla autók árát az ázsiai országban, mivel mentesülnének a magas, 25 százalékos importvám alól.     A Tesla tavalyi kínai bevétele 1 milliárd dollár körüli volt, megháromszorozódott egy év alatt.

Márciusban a Tencent Holdings, Kína legnagyobb internetes cége 5 százalékos részesdést vásárolt a Teslában, 1,8 milliárd dollárért.