Skoda Karoq teszt: ha nem lenne, ki kellene találni

október 13, 2022 0

A Skoda nem szalad előre, a frissített Karoq formaterve szinte alig változott, villanymotorból pedig csak akkorák vannak benne, amelyek mások mellett az ablaktörlőt, az ajtókat, az üléseket mozgatják. Az 1,5 literes benzinmotor hozza a kötelezőt: jól megy és keveset fogyaszt vele a kocsi.

Súlyos veszélyre figyelmeztetnek a csehek

szeptember 30, 2022 0

Csehországban az idei év első nyolc hónapjában 801 774 személyautót gyártottak, 3,4 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az első fél év végén az idei személykocsigyártás 8,4 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál – olvasható a cseh autóipari szövetség közleményében.

22 márka 39 autót jelölt az Év Magyar Autója díjakra

szeptember 6, 2022 0

Lezárult a nevezés az Autós Nagykoalíció által szervezett Év Magyar Autója verseny 2023-as díjaira. 22 márka és két magyarországi autógyártó 39 autót nevezett az Év Magyar Autója 2023, a Magyar Év Autója 2023, az Év Zöldautója 2023 díjakra, amelynek győzteseit jövő márciusban hirdeti ki a szakmai zsűri. A szervezők a fenti díjakon kívül kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2023 díjakat és az Év Autós PR-szakembere elismerést.

Három autót nevezett a Skoda

június 29, 2022 2

A Skoda márka jövőre is bejelentkezett az Év Magyar Autója verseny díjaiért. Két Skoda a Magyar Év Autója 2023 díjért, egy másik pedig az Év Zöldautója 2023 díjért van versenyben. 2022-ben az üzleti autók között a Skoda Octavia e-tec modell nyert Magyar Év Autója díjat.

Helyreállt a cseh autógyártás

június 23, 2022 0

A csehországi autógyárak májusban 120 186 személygépkocsit gyártottak, a növekedés éves szinten 12,8 százalékos volt – közölte a cseh autóipari szövetség Prágában.

Ennél könnyebben nem lesz új Skodája

május 17, 2022 0

Idén újra sor kerül az Autós Nagykoalíció, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság, valamint a Škoda Magyarország által rendezett „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőre.

Erre a 80 lóerős Fabiára boldogan lecserélném az enyémet

április 21, 2022 1

Bár sokat kell várni egyes autókra, az új, negyedik generációs Skoda Fabia tökéletes választás a modell szerelmeseinek, vagy mindenkinek, akinek a kompakt kategória helykínálatát nyújtó kisautó élethelyzetének megfelel. Árérték-aránya a kategóriában a legjobb.

Visszaesett a cseh autópiac

április 16, 2022 0

Csehországban visszaesett 4,3 százalékkal 47 391 darabra éves szinten az eladott új személyautók száma az idei első negyedévben. Márciusban a csökkenés 16 százalékos volt – közölte a cseh autóipari szövetség.

Skoda Karoq: nem ijed meg semmilyen tereptől

április 10, 2022 0

Bár az elmúlt napokban felvillantották a Skoda új formanyelvét, a Karoq még az általunk megszokott arculattal frissült egy jobb aerodinamika reményében. Bemutatóján durva körülmények között is vizsgáztattuk.

Nem áprilisi tréfa: Skoda Octavia RS teszt

április 1, 2022 0

Nehéz eldönteni azt, hogy melyik a legjobb cégautó a világon, de az biztos, hogy az Octavia RS a jelöltek között van. Legyen a dolgozó értékesítő, mérnök, könyvelő, beszerzési vezető vagy igazgatósági elnök, minden percét élvezni fogja az autózásnak. A Skoda Octavia RS immár 245 erős, hatékony, elegáns és biztonságos.

Nőtt a Skoda nyeresége

március 22, 2022 0

Az eladott gépkocsik számának csökkenése ellenére is tavaly 48 százalékkal 22,41 milliárd koronára (347,355 milliárd forint) növelte adózás előtti nyereségét a Skoda Auto – közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó legnagyobb cseh autógyár menedzsmentje Mladá Boleslavban megtartott sajtótájékoztatóján.

Ukrajnai háború – korlátozza a gyártást a Skoda

március 2, 2022 1

Nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült a hét elejétől az új személygépkocsik gyártását a cseh Skoda Auto autógyár. A hiányzó alkatrészeket néhány ukrajnai üzemben gyártották, amelyek az orosz hadművelet következtében most leálltak – közölte a Skoda Auto.

Skoda Kodiaq RS teszt: nem játék

január 25, 2022 2

Akinek nem futja Lamborgini Urusra, de a Volkswagen csoport legjobb ár/erő arányát képviselő Kodiaq RS-re igen, az boldog lesz a csehek sportosra faragott családi szabadidő-autójával. Bár olcsóbb, mint egy hasonlóan felszerelt Enyaq iV, tankolni ugyanolyan gyakran kell…

Gyerekeknek gyűjt a Skoda

december 7, 2021 0

A család pótlása lehetetlen, de mindent meg kell tenni, hogy azok a gyerekek, akiknek ez nem adatott meg, így is biztonságban és örömben éljék életüket. A Burattino Gyermekotthon a biztonságot meg tudja adni a védenceinek, de az álmok teljesítéséhez már segítségre van szükségük. Az itt élő gyerekek nem különböznek azoktól a gyerekektől, akik családjuk körében várják az ünnepeket és levelet írnak a Jézuskának. Legyen ön az, aki meghallhatja őket és teljesíts egyet az álmaik közül.

1 2 3 4 5 12