Csarnokot avattak Nyírbátorban

augusztus 4, 2022 0

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyírbátorban a Diehl Aviation Hungary Kft. tízéves jubileumi ünnepségén és csarnokavatóján közölte, a Diehl a most átadott, 2,5 milliárd forint értékű beruházásával immár a harmadik gyártócsarnokát építette fel Magyarországon, ahol repülőgép-alkatrészeket fog előállítani. A hazánkban 870 embert foglalkoztató vállalat projektjét az állam 867 millió forinttal támogatta.

230 új munkahely Nyírbátorban

június 27, 2017 0

Mintegy 3,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitását a Diehl Aircabin Hungary német légi ipari beszállító vállalat Nyírbátorban, amelyhez a magyar kormány 1,38 milliárd forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

500 dolgozót vesz fel idén a nyírbátori gyár

június 2, 2017 0

A tervek szerint augusztus végére elkészül és az ősszel a termelés is elkezdődik az autóipari alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. mintegy 3,2 milliárd forintból épülő új nyírbátori üzemcsarnokában. A kormánytámogatást is élvező beruházás bokrétaünnepségét május 31-én tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

A Rosenberger 3,1 milliárd forintos fejlesztést hajt végre Nyírbátorban

szeptember 30, 2016 0

A kormány 858 millió forinttal támogatja a családi tulajdonban lévő német Rosenberger cég 3,1 milliárd forint értékű, zöldmezős, nyírbátori beruházását, az autóipari alkatrészeket gyártó üzemben 400 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A miniszter hangsúlyozta: a beruházás révén Nyírbátor az autóipari beszállítók egyik fellegvára lesz a keleti országrészben.