Csarnokot avattak Nyírbátorban

Diehl
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyírbátorban a Diehl Aviation Hungary Kft. tízéves jubileumi ünnepségén és csarnokavatóján közölte,  a Diehl a most átadott, 2,5 milliárd forint értékű beruházásával immár a harmadik gyártócsarnokát építette fel Magyarországon, ahol repülőgép-alkatrészeket fog előállítani. A hazánkban 870 embert foglalkoztató vállalat projektjét az állam 867 millió forinttal támogatta.

Kitért arra is, hogy a légi és űrjárművek gyártásával foglalkozó, 3300-nál is több embernek munkát adó hazai ágazat az idei év első öt hónapjában 34 százalékkal nőtt, termelési értéke így meghaladta a 70 milliárd forintot.    Végül rámutatott: Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is 7 százalékkal bővült.