Több autót gyártottunk januárban

március 25, 2017 0

Januárban az ipari kibocsátás volumene 6,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,6 százalékkal emelkedett – erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Beindult az orosz autóipar

március 3, 2017 0

Oroszországban 78,8 ezer autót gyártottak januárban, ami 68 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

35 új munkahelyet teremt a BMW salgótarjáni beszállítója

február 27, 2017 0

A salgótarjáni járműipari üveggyártó, a Salgglas Zrt. 770 millió forintos fejlesztését 385 millió forinttal segíti a kormány – jelentette be Varga Mihály a nógrádi megyeszékhelyen. A támogatással nagy értékű kemence és vágó-csiszoló sor beszerzése valósul meg, és 35 új munkahely jön létre. 

Összefogás a Tatabánya-Esztergom régió járműiparáért

február 21, 2017 0

Esztergomban megalakult a Tatabánya-Esztergom Kiemelt Járműipari Térség és Fejlődési Zóna Nonprofit Kft., a társaság alapítói Esztergom és Tatabánya önkormányzata, az Edutus Főiskola, a megyei önkormányzat, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara.

Továbbra is világbajnok autógyártásban Szlovákia

január 23, 2017 0

Az előző évihez képest alig emelkedett a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, a gépkocsieladások ugyanakkor jelentősen emelkedtek – derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) Pozsonyban ismertetett adataiból.

6,2 százalékkal esett vissza a magyar autógyártás

január 16, 2017 0

Az ipari termelés 0,6 százalékkal nőtt 2016 novemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva – erősítette korábbi előzetes adatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A feldolgozóipar teljesítménye 1,6 százalékkal nőtt, az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 8,1 százalékkal visszaesett 2015 novemberéhez képest.

Befékezett a hazai járműipar

január 9, 2017 0

A járműipar és a kapcsolódó ágazatok gyengébb teljesítménye állhat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint amögött, hogy az ipari termelés csak 0,6 százalékkal nőtt tavaly novemberben a megelőző év azonos időszakához képest.

Nem veszik az autókat a britek

november 30, 2016 0

Több mint egy év után először csökkent a Nagy-Britanniában gyártott autók száma, részben a belföldi kereslet mérséklődése miatt.

8×8-as páncélosokat gyárt Románia

november 28, 2016 0

Nyolckerék-meghajtású csapatszállító páncélosok gyártására alapított vegyesvállalatot Romániában a német Rheinmetall Landsysteme és az Uzina Automecanica Moreni.

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a beszállítók

november 25, 2016 0

A járműipari elektromosítás és digitalizáció miatt kevesebb, de magasabban képzett alkalmazottra lesz szüksége a harmadik legnagyobb német ipari ágazatnak, az autógyártásnak.

2610,7 milliárd forintra növelte árbevételét az Audi Hungaria

november 24, 2016 0

Nyolc és fél százalékkal, 5255,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest a Győr-Moson-Sopron megyei cégek nettó árbevétele, amelynek több mint hetven százaléka a feldolgozóiparban, ezen belül járműgyártásban keletkezett – hangzott el a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó kiadvány győri bemutatóján.

Minden nyolcadik autóipari munkahely veszélyben van

november 22, 2016 0

Az elektromos mobilitás terjedése több tízezer autóipari munkahelyet veszélyeztet Németországban – írja a Bild am Sonntag lapban megjelent cikkében Ferdinand Dudenhöffer, a duisburgi egyetem professzora, a CAR autóipari kutatóintézet vezetője.

Visszaesett a magyar járműipar

november 9, 2016 0

Az ipari termelés volumene szeptemberben 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nem viszi el a gyártást Angliából a Nissan

október 28, 2016 0

Angliai üzemében gyártja az európai piacra szánt új modelljeit a japán Nissan autóipari óriáscég, amely nemrég még nagy-britanniai beruházásainak felfüggesztését helyezte kilátásba a brit EU-tagság megszűnése miatt.

Dübörög a járműipar

október 7, 2016 0

Az ipari termelés volumene augusztusban 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adatokhoz képest az okozza, hogy 2016 augusztusában hárommal több munkanap volt, mint egy évvel korábban – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Aggódnak a brit járműipar jövőjéért

október 4, 2016 0

A brit járműipar legnagyobb szakmai szervezete szerint Nagy-Britanniának az Európai Unió belső piacán kell maradnia azután is, hogy kilépett az EU-ból, különben az egész brit járműipari szektor veszélybe kerül.

Robotokban lemaradtunk

október 4, 2016 0

Élen jár az ipari robotok alkalmazásában az Európai Unió, de a legnagyobb növekedés az elkövetkező években Kínában várható – állapítja meg az International Federation of […]

1 6 7 8 9