Új igazgatója van a Kamaz-gyárnak

március 5, 2018 0

A Kamaz gyár új vezetője a 35 éves Nyikolaj Udelnov lett, aki korábban az üzemben középvezetői állást töltött be. A változásról a sajtót a nyugdíjba vonuló Nyikolaj Szvetlicsnij tájékoztatta. Öt év után lesz váltás az üzem vezetésében.

Parádés évet zárt a Kamaz

február 27, 2018 0

A Kamaz orosz járműgyártó tavalyi profitja négyszerese lett az egy évvel korábbinak, miközben 17 százalékkal nőtt az árbevétele.

Belehúzott a Kamaz

február 21, 2018 1

A Kamaznál az újévi szünnapok és a vállalati szabadság után visszatértek a termeléshez, 8 munkanap alatt 811 járművet gyártottak. Februárra 3250 teherautó a terv, ez 13 százalékkal haladja meg a tavalyit.

Elektronikus autópályadíjat vezet be Szlovénia

február 19, 2018 0

Elektronikus autópályadíj-, úgynevezett DarsGo rendszert vezet be április 1-jével Szlovénia a 3,5 tonna feletti gépjárművekre, a többi járműre továbbra is a matricarendszer lesz érvényben – közölte a szlovén autópálya-kezelő vállalat (DKV).

Okos kormányt fejlesztenek Szigetszentmiklóson

február 2, 2018 1

Közel 400 millió forintból, 191 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással fejleszt nagyméretű haszongépjárművekbe beépíthető intelligens szervokormányt a Draspó-Tempo Kft. szigetszentmiklósi üzemében – közölte a cég az MTI-vel.

Nem győzik gyártani a kempingautókat

január 27, 2018 0

Rekordévek sorozatát követően sem látja még a lendületes növekedés végét a német kempingjármű-építő ágazat a Caravaning-Industrie-Verband (CIVD) hétfőn a stuttgarti CMT utazási kiállítás- és vásáron kiadott beszámolója szerint.

Részben kínai lesz a Volvo teherautó-gyártó

január 2, 2018 0

A Geely kínai járműgyártó, amely egyebek között a svéd Volvo személy-autógyártó tulajdonosa, most a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó, ugyancsak svéd Volvo AB egy részét veszi meg.

Frissült a Ford Transit Custom

december 5, 2017 0

A Ford új Transit Custom egytonnás haszongépjárműve új dizájnnal, vadonatúj utastérrel és még jobb használati értékkel csábítja az európai vásárlókat.

A VW érdeklődik az orosz GAZ iránt

december 4, 2017 0

Sajtóértesülések szerint a VW-csoport élénken érdeklődik GAZ orosz kishaszonjármű-gyártó részvényei iránt. A tárgyalások megkezdődtek, de nem derült ki, mekkora részesdést és milyen áron vennének a németek.

Jó hír a haszonjármű-piacról

november 27, 2017 0

Októberben és az év első tíz hónapjában nőtt az Európai Unióban forgalomba helyezett haszongépjárművek száma az európai járműgyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kimutatása szerint.

Kávézacc hajthat londoni buszokat

november 24, 2017 0

Kávézaccból készített üzemanyag hajthat több londoni buszt is – közölte a Royal Dutch Shell olajipari vállalat és a Bio-bean tiszta energiatechnológiával foglalkozó cég.

Minden haszonjárműve sikeres a Volkswagennek

november 23, 2017 0

A januártól október végéig tartó időszakban a Volkswagen haszonjárművek márka 410 900 járművet adott át ügyfeleinek világszerte. Ez 5,1 százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest.

Jól fogynak a Volkswagen teherautói

november 1, 2017 0

Az év első három negyedévében a Volkswagen az egész világon a Transporter, a Caddy, a Crafter és az Amarok sorozatból összesen 367 900 gépkocsit szállított ki ügyfeleinek, ami a tavalyi esztendő azonos időszakával összehasonlítva 4,9 százalékos növekedést jelent.

Mit tud a jövő teherautója?

október 31, 2017 0

A Volkswagen Truck & Bus a Hamburgban megrendezett innovációs napon olyan úttörő technológiát és termékeket mutatott be, amelyek a teljes logisztikai láncot egy fenntartható irányba mozdítják el.

Dízel helyett gázos teherautókat vesznek

október 13, 2017 0

A gázüzemű tehergépjárművek értékesítési rekordjára lehet számítani az idén Kínában a kormány dízeljárművek visszaszorítására is kiterjedő levegőtisztasági kampánya miatt.

1 2 3 4 5 6