Fejlesztett a nagyatádi szerszámlapgyártó
Újabb, mintegy egymilliárd forintos fejlesztéssel növelte termelési kapacitását a főként szerszámlapok gyártásával, megmunkálásával foglalkozó nagyatádi Büttner Kft. a közelmúltban.
Újabb, mintegy egymilliárd forintos fejlesztéssel növelte termelési kapacitását a főként szerszámlapok gyártásával, megmunkálásával foglalkozó nagyatádi Büttner Kft. a közelmúltban.
Rendületlenül tarolnak a SUV-ok a magyar autópiacon. Hogy miért? Egyterűsen variálható autók ezek, határozott biztonságérzetet nyújtanak, magasépítésűek, magas bennük az üléspozíció, könnyebb a be- és kiszállás. A Tiguan ehhez csupán egyet tesz hozzá: azt, hogy igazi Volkswagen. Van, akinek ennyi elég. Ők boldogok a Tiguanban.
2020 az elektromos forradalom éve volt a Volkswagennél, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavaly a világ vezető autógyártójának zászlós márkája, a Volkswagen adta el a legtöbb villanyautót Magyarországon.
A Waberer’s International Nyrt. raktárlogisztikai kapacitásbővítő és fejlesztési programot valósít meg több helyszínen a kormány versenyképesség növelő beruházási támogatásával, a vállalat a Külgazdasági és Külügyminisztériummal írta alá az erről szóló megállapodást.
Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét 2020. december közepén Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.
14 783 regisztrált személygépkocsival a Suzuki 11,55 százalékos részesedést ért el a hazai személyautó-piacon 2020-ban. A márka elsősorban a hazai gyártású, Év Magyar Autója 2021 díjra jelölt hibrid Vitara és SX4 S-Cross modelleknek köszönhetően immár ötödik éve vezeti a hazai új személygépjármű értékesítést.
Tavaly novemberben 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a termelés. Az előző havitól 1,2 százalékkal elmaradt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, de az áprilisi mélyponthoz képest 63 százalékkal nőtt – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A BMW debreceni üzeme lesz a kulcspontja a német autógyártó társaság elektromobilitásra épülő stratégiájának – mondta Szijjártó Péter Münchenben, a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélése után.
Az év eleji e-matrica vásárlások gördülékenységének biztosítása érdekében idén januárban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) mobil ellenőrzési egységeinek irodáiban is be lehet majd szerezni az autópálya-matricákat.
Az előző évinél harmadával több, közel félmillió autót értékesített tavaly a Tesla.
Az Audi Hungariánál a fejlesztés és a gyártás szorosan együttműködik. Jelenleg 500 magasan képzett munkatárs dolgozik a győri műszaki fejlesztésen, amely két területből, a járműhajtás fejlesztésből és a járműfejlesztésből áll. A járműfejlesztés szakemberei mostantól az elektromos meghajtások teljes körű szilárdságtani vizsgálatát tudják elvégezni az erre a célra üzembe helyezett speciális berendezésekkel: a forgórész-vizsgáló centrifugákkal.
Megérkezett négy új Zlin repülő, ezzel teljessé vált a magyar honvédség Zlin kiképző-, futár- és felderítőrepülőgép-flottája, és megérkezett az ugyancsak a haderőfejlesztési program részeként vásárolt Airbus H-145 helikopterek többsége is – jelentette be a Magyar Honvédség légierőszemlélője a szolnoki helikopterbázison.
Az olasz-amerikai Fiat-Chrysler Automobiles (FCA), valamint a Peugeot, a Citroen, az Opel, a Ds és a Vauxhall márkák anyacége, a PSA autóipari csoportok egyesülése a korábban tervezett első negyedév vége helyett korábban, január 16-án zárul le – áll a két cég közös közleményében.
Az Arconic-Köfém Mill Product Hungary Kft. 860 millió forintos költségvetéssel indított kutatás-fejlesztési projektet annak érdekében, hogy egy innovatív technológiafejlesztés eredményeként nagy teljesítőképességű, többrétegű, a jövő piaci igényeit kielégítő hengerelt alumínium termékeket gyárthasson.
Az Xpeng Motors kínai autógyártó száz darab elektromos okosautót szállít norvég vásárlóknak, ezzel első alkalommal küldenek ki közvetlenül egyéni vásárlóknak Európába kínai gyártású elektromos okosautót – számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A beruházások most aranyat érnek – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Bock Hungária Kft. stratégiai partnerségi szerződésének aláírásán december közepén Nemesvámoson. A német cég száz munkahelyet teremt a Veszprém megyei településen.
Nagymértékben visszaesett a személygépkocsi gyártás Csehországban, a termelés csökkenése alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható.
Copyright © 2025