Nem lehet megindokolni a 310 millió forintos fizetéseket
A Volkswagen AG igazgatótanácsa a felső vezetők javadalmazásának átalakítására készül, és ennek keretében 10 millió euróban maximálná a vezérigazgató juttatásait.
A Volkswagen AG igazgatótanácsa a felső vezetők javadalmazásának átalakítására készül, és ennek keretében 10 millió euróban maximálná a vezérigazgató juttatásait.
Megállapodott az idei és a jövő évi bérekről pénteken az Audi Hungaria Zrt. vezetése és cégnél működő szakszervezet, a megállapodást várhatóan hétfőn aláírják – tudatta az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) a honlapján.
Nőttek a bruttó fizetések tavaly az előző évhez képest, a keresetek továbbra is Budapesten voltak a legmagasabbak, de béreket az iskolai végzettség, a munkakör és a munkaadó cég mérete is befolyásolja – közölte a Workania állásportál.
Három év alatt akár 40 százalékos bérnövekedést tesz lehetővé a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. új bérrendszere, amelyet azért dolgozott ki és vezetett be a vállalat, hogy a 2020-ra négyszeresére bővülő gyártókapacitással párhuzamosan a mostani, közel 800 fős személyi állományát is a terveknek megfelelően tudja növelni.
Több mint félszáz általános iskolás látogatott el az Apollo Tyres nyílt napjára, hogy megismerkedjenek az abroncsgyártó szakmákkal és a nemzetközi cég vállalati kultúrájával.
Mintegy 35 millió eurós beruházással Debrecenben épít új gyárat a német thyssenkrupp Springs & Stabilizers, 250 új munkahelyet létrehozva – jelentette be Marc De Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Budapesten.
Az idén a tavalyinál kevesebb, 5400 euró prémiumot kapnak a Daimler németországi alkalmazottai.
Nyolc millió forint értékű tűzoltófelszerelést adott át a kecskeméti Mercedes-gyár a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetségnek.
Az Audi Hungaria duális szakképzésében új szakmai lehetőség nyílik. A vállalat nagy hangsúlyt fektet az érettségi utáni szakmai képzésre is, idegen nyelvű ipari- és kereskedelmi ügyintéző szakmával bővül a portfólió. Az oktatás túlnyomó része német nyelven zajlik, középpontban az integrált szakmai készségek és kompetenciák állnak.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén a magyarországi munkaerőpiac helyzetét javító gyakorlati intézkedésekre fókuszál – jelentette be Dale A. Martin kamarai elnök, a kamara évnyitó rendezvényén.
A Hankook Tire új ügyvezető igazgatót nevezett ki egyetlen európai gyárának élére, miután az eddigi vezető, Li Szang Il nyugdíjba vonult. A Hankook Tire Magyarország […]
Január 1-jétől a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezetői igazgatói pozíciójában Volker Schillinget Wolfgang Stein váltotta.
Kiválasztották az ABB Kft. ösztöndíjaira kiírt pályázatok győzteseit. Január végétől indul az ABB két egyetemi programja, melyeket a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre. Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél évre szóló ABB ösztöndíj. A programok sikeressége azon is lemérhető, hogy a tavalyi ösztöndíjasok közül többen azóta főállású alkalmazottként folytatják pályafutásukat a vállalatnál.
A Lufthansa háromezerrel tervezi bővíteni dolgozói létszámát az idén, a német légitársasági csoport főleg légiutas-kísérőket keres, de mérnökből is többre van szüksége.
Gyorsabban fog bekövetkezni az átállás a tisztán elektromos autókra, mint azt korábban sejtettük és ennek mélyreható következményei lesznek az autóiparban dolgozókra nézve is – jelentette ki Jörg Hofmann, az IG Metall szakszervezet főtitkára a német dpa hírügynökségnek adott interjúban.
Németországban munkaerőhiánnyal küzd a vállalkozások 40 százaléka – mutatta ki a német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) ismertetett felmérése.
A jövő évtől több ponton módosulnak a személyi jövedelemadó (szja) törvényben a béren kívüli és egyes meghatározott juttatások adókötelezettségére vonatkozó szabályok – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Copyright © 2025