Ennyivel nőnek jövőre a munkabérek

december 7, 2017 1

A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező – hangsúlyozta Sághy András, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég ország menedzsere a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (DUIHK) közösen a 2017-2018. évi bérezésről készített tanulmányt bemutató tájékoztatón, Budapesten.

Bezárta gyárát a móri beszállító

december 4, 2017 0

Befejezte a termelést november 30-án az autó üléshuzatokat gyártó Lear Corporation Hungary Kft. móri üzeme – tájékoztatta a vállalat helyi szakszervezetének elnöke az MTI-t.

Ezzel a diplomával rengeteg pénzt lehet keresni

december 3, 2017 1

Megkapták diplomájukat a Magyarországon egyedülálló ipari művezetőképzés első végzős hallgatói Kecskeméten. A hiánypótló program különlegessége, hogy egy eddig nem létező képzési kategóriát teremtett Magyarországon, az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve.

Önvezető járművek az intralogisztikában

november 27, 2017 0

A Gamma-Digital Fejlesztő és Szolgáltató Kft. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel együttműködésben kezd további fejlesztésekbe Székesfehérváron, 723,82 millió forint európai uniós támogatás segítségével.

Égési osztályt támogatott a gumigyár

november 26, 2017 0

Gyermekkórház égési osztályát segítette az Apollo Tyres Miskolcon. Az abroncsgyártó cég focicsapata az V. Cégek Sportrangadóján játszott az égési sérült gyermekek kórtermének klimatizálásáért.

Menet közben mérhetik a gépjárművek kibocsátását

november 19, 2017 0

Új, fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emisszió mérési technológia fejlesztésébe kezdett uniós támogatással az Energotest Kft. és a Contireg Mérnökiroda Kft. a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóival együttműködve – jelentette be Szabó Gábor, a felsőoktatási intézmény rektora.

Munkaidőt hosszabbítanának a német vállalatok

november 17, 2017 0

A német gazdaság versenyképességének érdekében rugalmasabbá kell tenni a munkaidőről szóló szabályokat – sürgeti a német kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa.

Stratégiai megállapodást kötött a beszállító és az egyetem

november 12, 2017 0

Stratégiai megállapodást kötött az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara, valamint a Continental Hungaria Kft. Az együttműködés célja a jövő tehetségeinek felkutatása, valamint a gyakorlati ismeretek megszerzésének biztosítása a gazdasági és műszaki területek iránt érdeklődő hallgatók számára.

13 ezer abroncsot adományozott itthon a Hankook

november 11, 2017 0

Hatodik éve fut a Hankook Tire Magyarország Abroncsadományozási Programja, amelyet több mint 13 000 átadott gumiabroncs, megközelítőleg 195 990 000 km megtett út és 1229 támogatott szervezet fémjelez. A kedvezményezettek közül idén már 380-ra nőtt a kisebb nonprofit szervezetek száma, akik elsősorban megyei, azaz lokális szinten végzik a társadalom számára fontos tevékenységüket.

Belépett a 12 000. audis

november 3, 2017 0

Az Audi Hungaria Zrt.-nél megkezdte munkáját a 12 000. munkavállaló, így a nagyvállalat rekord létszámú szakembert foglalkoztat. A 21 éves Szentgyörgyi Marcell elektrotechnikusként végzett és karbantartó pozícióban kezdte meg szakmai pályafutását az Audi karosszéria-üzemében.

918 forintos bruttó átlagbérért dolgozik egy magyar szakmunkás

október 27, 2017 0

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére közel 7 ezer dolgozó béradatainak elemzése alapján, ez 17 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 734 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.

Újabb 100 dolgozót keres a debreceni szolgáltatóközpont

október 25, 2017 0

Az NI Hungary Kft. 2005-ben hét fővel alakult szolgáltató központja – shared services center (ssc) – harmincszorosára növelte munkavállalói létszámát: csak az idei évben már száz munkavállalót vettek fel, így összesen több mint kétszázan dolgoznak ezen a területen – közölte a texasi központú National Instruments (NI) debreceni gyárának ügyvezető igazgatója.

2558 gyerek középiskolai tanulmányait támogatja a Hankook

október 21, 2017 0

Lezárult a Hankook Oktatási Pályázati Programja (HOPP), melynek keretein belül négy középfokú oktatási intézményt, és ezzel több mint 2500 középiskolai tanulót támogatott a gumiabroncsgyártó vállalat, mintegy 8 millió forint értékben.

1300 pilótát keres a Lufthansa

október 21, 2017 0

Ezerháromszáz pilóta felvételét jelentette be a Lufthansa, miután megkötötte a kollektív szerződést a korábban több sztrájkot hirdető Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezettel.

A győri gyárat is megjárta az Audi Sport új műszaki vezetője

október 17, 2017 0

Október elseje óta Oliver Hoffmann a műszaki fejlesztés új vezetője az Audi Sport GmbH vállalatnál. Stephan Reil utódja e poszton, és ezzel rá hátul az Audi almárkájának elkövetkező termékoffenzívája iránti felelősség. A 2020-as évig az Audi Sport sorozatgyártású járműveinek száma 11-ről 16-ra emelkedik.

1 24 25 26 27 28 38