Szövetségre lép a Mol és a BME
Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Mol, az együttműködés célja az ipari igények és az egyetemi lehetőségek még hatékonyabb összehangolása.
Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Mol, az együttműködés célja az ipari igények és az egyetemi lehetőségek még hatékonyabb összehangolása.
Egyetemi oktató, diák és informatikai cég együttműködéséből született az az ösztöndíjprogram, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hálózati rendszerek és szolgáltatások tanszéke indított Paripa program (Partnerségben az iparral – hallgatói képzési és ösztöndíjprogram) néven.
A négykarikás vállalat munkatársai idén is bizonyították, hogy adni jó. Az ünnepek közeledtével ismét karácsonyi adománygyűjtést rendezett a vállalat, melynek során összesen több mint két tonna élelmiszer gyűlt össze 2 millió forintot meghaladó értékben.
Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának négy résztvevőjét. A 2019 januárjától negyedik alkalommal induló öt hónapos programot a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre.
Októberben 9,1 százalékkal volt nagyobb az inflációtól megszűrt béremelkedés Romániában a tavalyi tizedik hónaphoz mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.
„Tiéd a pálya!” címmel önálló sofőrképzési programot indított a Waberer’s november végén. A képzést sikeresen teljesítők nehézgépjármű vezetésére jogosító igazolványt szereznek, és nemzetközi gépjárművezetői tapasztalatra tehetnek szert Európa legnagyobb saját flottájával rendelkező fuvarozó vállalatánál.
Jövőre az ideihez hasonló, 6-8 százalékos béremelésre számítanak Magyarországon a külföldi cégvezetők, a mérték egyelőre nem befolyásolja a megkérdezettek beruházási terveit, Magyarország még mindig az egyik legvonzóbb befektetési célpont a munkaerőköltség alapján az Európai Unióban – ismertette Dirk Wölfer a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kommunikációs osztályvezetője a Kienbaum Consultants International tanácsadó céggel a 2018-2019. évi bérezésről közösen készített tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón.
Sikeres bérmegállapodást kötött a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban a cégvezetéssel az MBMH Vasas Alapszervezet – adta hírül a szakszervezet.
Airbus A320 repülőgép-szimulátort, valamint plug-in hibrid és villamos meghajtású járművek tanulmányozását segítő oktatólabort adtak a csepeli Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziumban.
Duális képzés kialakításáról kötött megállapodást a Siemens Zrt. és az Óbudai Egyetem.
Átadták a Mercedes-Benz Iskola közel 600 millió forintból felújított épületszárnyát Kecskeméten a Lestár Péter Oktatási Központban, amelyet az autógyár saját forrásából és állami támogatással korszerűsített.
A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát, a jogszabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni.
Tavaly 36 középiskolai diák tett sikeres Europro B2-es üzleti angol nyelvvizsgát a Tungsram Future Talents programja keretében. Idén már öt iskolában csaknem száz tanuló készül a vizsgákra.
Hunyadi Szabolcs váltotta a hazai gumiabroncs-gyártók szakmai szövetségének (HTA) elnöki székében Bakonyi Tamást, aki továbbra is az elnökség tagja maradt.
Az Audi Hungaria Zrt. lett „2018 Legvonzóbb Munkahelye” autóipari gyártóvállalat kategóriában. Ez a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és a PwC Magyarország együttműködésében készített felmérés eredménye.
A repülőgép alkatrészeket tervező és gyártó Diehl Aviation gépészeti tervező laboratóriumot létesített a Debreceni Egyetem (DE) gépészmérnöki tanszékén.
A Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Peter Kösslert, az Audi AG.termelésért és logisztikáért felelős igazgatósági tagját, korábbi igazgatósági elnökét a külgazdasági és külügyminiszter.
Copyright © 2026