Jól megy a Mercedesnek

október 24, 2016 0

Emelkedett a Daimler árbevétele és nyeresége is a harmadik negyedévben, mivel a a teherjárművek iránti kereslet gyengülését ellensúlyozta a személygépkocsi-eladások növekedése. A német autóipari konszern […]

A miniszternél jártak a Bosch vezetői

október 22, 2016 0

A Bosch csoport hosszú távra tervez Magyarországon; a vállalat tavaly 37 milliárd forintot, az előző évinél 23 százalékkal többet fordított magyarországi kutatás-fejlesztésre, 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel mintegy hatszáz új munkahelyet hoz létre – emlékeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter,amikor megbeszélést folytatott a cég leköszönő és kinevezett új vezetőjével.

Megint bővített a vépi Galambos Logistic

október 22, 2016 0

Megint bővítette, ezúttal 5200 négyzetméterrel raktározási kapacitását a vépi székhelyű Galambos Logistic Kft., amely a száz százalékos magyar tulajdonban lévő Galambos cégcsoport tagja.

1,3 millió kocsit gyártanak idén a csehek

október 21, 2016 0

Csehországban az idén több mint 1,3 millió személygépkocsit gyártanak, ami új rekord lesz – jelentette ki Bohdan Wojnar, a cseh autóipari szövetség (SAP) alelnöke Brünnben egy szakmai konferencián a járműipar háromnegyedévi eredményeire hivatkozva.

Telematikában a Continental diktálja a tempót

október 20, 2016 0

IT elemzők előrejelzése szerint 2020-ra 250 millió kapcsolódott jármű közlekedik majd a világ útjain. A jelenleg elérhető telematikai megoldások is már számos előnyt nyújtanak az autóipari gyártók és a sofőrök számára, a lehetőségek köre azonban hamarosan még szélesebbé válik.

Immár 1700 mérnök dolgozik a budapesti Boschnál

október 19, 2016 0

Folyamatos a Budapesti Fejlesztési Központ dinamikus bővülése, hiszen alig négy hónappal az 1500. mérnök köszöntését követően újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat: az 1600. és 1700. mérnök belépése között szinte csak pár hét telt el.

Évi 20 milliárd eurót termel külföldre a magyar autóipar

október 19, 2016 0

A járműipar a magyar gazdaság legfontosabb ágazatává nőtte ki magát, az autóipar a legtőkeerősebb szektor – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján, Budapesten.

Magyarország már nem vonzó a német autóiparnak?

október 19, 2016 0

Közép- és Délkelet-Európába költözhet a brit autóipar egy része, ha Nagy-Britannia elveszíti hozzáférését az egységes európai piachoz uniós tagságának megszűnése (Brexit) miatt – nyilatkozta Matthias Wissmann, a német VDA autóipari szövetség elnöke a Financial Timesnak.

210 új munkahely jön létre Debrecenben

október 18, 2016 0

Öt és fél milliárd forintos beruházással fejleszti gyártási kapacitását és a kutatás-fejlesztés informatikai hátterét debreceni gyárában a texasi központú National Instruments (NI) – jelentette be Alex Davern, a cégcsoport ügyvezető alelnöke Debrecenben.

Már motorokkal is beszélgetnek az autók

október 18, 2016 0

Néhány éven belül alapjaiban változik meg az autózás. A Bosch a következő évtized elejére egy olyan rendszert dob majd piacra, amellyel a személyautó az autópályákon és az autópályákhoz hasonló utakon teljesen automatizáltan közlekedik majd.

Vezetőváltás a Boschnál

október 18, 2016 0

2016. november 1-jétől Daniel Korioth a magyarországi Bosch csoport vezetője, valamint a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója és ezzel együtt felel a bosznia-hercegovinai, a horvát, a montenegrói, a szerb és a szlovén üzleti tevékenységekért is.

Gond van a Ladával

október 17, 2016 0

A Lada autókat gyártó AvtoVaz orosz cég részvényesei 16,4 milliárd rubelnyi (mintegy 72 milliárd forint) alaptőke-emelésről döntöttek részvénykibocsátás útján, a jelentősre nőtt adósság átütemezésének részeként.

1 205 206 207 208 209 240