Nem elég a 21 ezer forintos béremelés
Spontán tüntetésbe kezdett december 21-én az amerikai Ford romániai üzemének több száz dolgozója, akik a következő két évre szóló kollektív munkaszerződéssel elégedetlenek.
Spontán tüntetésbe kezdett december 21-én az amerikai Ford romániai üzemének több száz dolgozója, akik a következő két évre szóló kollektív munkaszerződéssel elégedetlenek.
Hivatalosan is megkezdődött a Nissan Leaf új generációjának gyártása az európai ügyfelek számára.
Vizsgálatot indít a Subaru autógyár külső szakértők bevonásával gyártmányai üzemanyag-fogyasztási tesztjeinek meghamisítása miatt.
A BMW Group spartanburgi gyára gőzerővel készül a vállalatcsoport eddigi legnagyobb szabadidő-autójának tömegtermelésére. Az első BMW X7 jövő év végén érkezik.
A két tengelykapcsolóval dolgozó, hétfokozatú Steptronic automataváltó anélkül gyorsítja fel a háromajtós Mini, az ötajtós Mini és a Mini Cabrio egyes modellváltozatait, hogy egy pillanatra is megszakítaná az erőforrásból érkező teljesítmény és forgatónyomaték leadását.
A BMW Group idén több mint százezer darab hálózatról tölthető gépkocsit adott át ügyfeleinek világszerte, fennállása során most először.
Tíz teljesen elektromos modellt mutat be a Toyota 2020-ban és 2025-re minden egyes modelljének hibrid verzióját is felveszi kínálatába.
Harmadik alkalommal szervezett karácsonyi adománygyűjtést a kecskeméti Mercedes-Benz gyár.
A BMW-csoport több mint százmillió euró összköltségű beruházása munkalehetőségek százaival élénkíti fel Nyugat-Csehország gazdaságát a következő évtized elején. A mintegy félezer hektárnyi területen felépülő új központban a tisztán elektromos meghajtás, az intermodális digitalizáció és az automatizált járművezetés jövőbe mutató innovációit tökéletesítik majd a mérnökök.
A Seat folytatja a martorelli üzemének az Ipar 4.0 szabványainak megfelelő korszerűsítését. Ennek része egy új, automatizált logisztikai központ, melyet tartalmaz majd egy alkatrészraktárat, valamint egy digitalizált, automatizált technológiával ellátott számítógépes rendszert.
Felső-Ausztriában, Steyr-ben készül a legtöbb motor a BMW autóiba. Akkora a prémium autók iránt a kereslet, hogy a 4500 jelenlegi dolgozó mellé további százhetvenet toboroz a bajor gyártó.
Az Opel német autógyártó vezetősége és a munkavállalók képviselői megállapodtak a költségek mérséklését célzó tervről, amelynek keretében csökkentik a németországi munkahelyeken foglalkoztatottak munkaidejét.
Az Audi Hungaria munkatársai az ünnepek közeledtével ismét összefogtak és karácsonyi adományakciót szerveztek. Idén rekord mennyiségű, összesen két és fél tonna élelmiszer gyűlt össze 2,5 millió forint értékben, emellett közel 300 ajándékcsomag játékokkal, ruhaneművel, könyvekkel.
A kormány célja a helyi- és a helyközi közúti közösségi közlekedés elöregedett járműparkjának megújítása – mondta a gazdasági miniszter az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett autóbusz-termékcsalád első típusának bemutatóján és a cég oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének debreceni átadásán.
Az Autobest 31 tagú zsűrije – köztük Szécsényi Gábor, Az Autó-főszerkesztő – a Citroën C3 Aircross-t választotta 2018 legjobb új autójának, azaz „Európa legjobb vételének”!
A Toyota és a Panasonic a prizmatikus akkumulátorok közös autóipari fejlesztésére készül. A szilárdtest akkumulátorok forradalmasíthatják mindazt, amit ma az elektromos autózásról ismerünk.
Idén tíz éves a Seat prototípus fejlesztési központja, mely úttörő intézmény Spanyolországban, és az első ilyen központ a Volkswagen-csoporton belül is. A fejlesztési központ a martorelli gyárban működik, és összekapcsolja a kutatási és fejlesztési tevékenységet a gyártással.
Copyright © 2025