Nőtt a BASF adózott eredménye

május 1, 2016 0

A BASF német vegyipari cég profitja 18 százalékkal emelkedett az idei első negyedévben elsősorban olaj- és gázüzletágát érintő alacsonyabb adók hatására.

Rekordévet zárt a Bosch

április 27, 2016 0

A Bosch csoport tavaly rekordösszegű, 70,6 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 10 százalékos növekedés az előző évihez képest, árfolyamhatások nélkül számolva 3,8 százalékos volt a bővülés.

Bővített a ContiTech Szegeden

április 25, 2016 0

Nyolcmillió eurós (mintegy 2,4 milliárd forintos) beruházással új gyártócsarnok épült a ContiTech Rubber Industrial Kft. szegedi gyárában, amelynek köszönhetően 30 százalékkal nő az üzem gyártókapacitása az olajipari tömlők területén – közölte Katona Tamás cégvezető a helyszínen.

A kormány stratégiai partnere lett az NNG

április 19, 2016 0

Az egyedi navigációs szoftvereket fejlesztő, budapesti székhelyű NNG a magyar kormány 66. stratégiai partnere. A világszerte milliók által használt iGO navigációs programot kifejlesztő vállalat az első partner 2016-ban.

Díjat nyert a Delphi

április 17, 2016 0

Az Apple Car Play integrációjáért díjazták az amerikai Delphi autóipari beszállítót az Automotive News PACE díjkiosztón.

Első a Frankó, harmadik a Csaba-Metál

április 14, 2016 0

A vasúti rezgéscsillapítással foglalkozó Frankó Kft. nyerte a Békés Megye Exportképes Terméke díjat. Az elismerést Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára adta át április 14-én Békéscsabán.

Bővítették a kisteleki gyárat

április 14, 2016 0

Bővítette kisteleki üzemét az energia- és telekommunikációs kábelek gyártásában a világon piacvezető Prysmian csoport, a 12 millió eurós beruházást április 14-én adták át.

510 új munkahely Debrecenben

április 14, 2016 0

A német Schaeffler-csoporthoz tartozó debreceni FAG Magyarország Ipari Kft. több mint 25 milliárd forint beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 4,5 milliárd forint támogatást ad. A beruházással 510 új munkahely jön létre.

Élen jár az önvezető autózásban a Continental

április 11, 2016 0

„Az automatizált vezetés az intelligens hálózatba kapcsolt technikával biztonságosabbá és hatékonyabbá válik” – mondta Elmar Degenhart, a Continental igazgatóságának elnöke a 2016-os autó- motor- és sport-kongresszuson Stuttgartban.

Közösségi felsőoktatás indul Hatvanban 

április 10, 2016 0

Ünnepélyes keretek között avatták fel a hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központot, amely létrehozását a Bosch még 2015-ben kezdeményezte, hogy támogassa a továbbtanulni kívánó dolgozóit és nem utolsó sorban elejét vegye a munkaerőpiacon tapasztalható mérnökhiánynak.

1 92 93 94 95 96