Nincsenek veszélyben a Kuka dolgozói
A vállalat átvétele után a kínai tulajdonos megerősítette a 3500 munkahely megőrzését a Kuka ipari robotgyártó vállalat augsburgi székhelyén.
A vállalat átvétele után a kínai tulajdonos megerősítette a 3500 munkahely megőrzését a Kuka ipari robotgyártó vállalat augsburgi székhelyén.
Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Trans-Sped Kft. hatezer négyzetméteres, fűthető és hűthető csarnokot adott át a Tatabánya-Környe Ipari Parkban, az egymilliárd forintból megvalósult beruházás a szomszédos japán AGC autóüveggyár raktárigényét elégíti ki.
A Toyota elnöke szerint a japán autóipari cég “azon gondolkodik”, hogy angliai gyártóbázisa “miként élheti túl” Nagy-Britannia kivonulását az Európai Unió egységes belső piacáról.
A TÜV Rheinland Intercert Kft. üzleti területvezetőjét kérdeztük az elektromos buszok és járművek villamos biztonságáról.
A Hankook Tire új ügyvezető igazgatót nevezett ki egyetlen európai gyárának élére, miután az eddigi vezető, Li Szang Il nyugdíjba vonult. A Hankook Tire Magyarország […]
A Rolls-Royce 2016-os eredménye kedvezőbb lesz a vártnál, és a vesztegetések miatt ellene zajló nyomozást is megszüntetik – jelentette a brit hajó- és repülőgép-motorgyártó.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. csoportszinten mintegy 3,2 milliárd forint támogatást nyert a kormány nagyvállalatokra szabott beruházási támogatási programjában – jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Több mint 914 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Optisol konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a Széchenyi 2020 program keretében az elöregedett, 3,5 tonnát meghaladó, közúti haszon és tehergépjárművek előbontására, más néven fenntartható kezelési folyamatának kidolgozására – közölte az öt tagból álló konzorcium egyike, a Dél-Konstrukt Zrt. az MTI-vel.
Az NNG tulajdonában lévő kiberbiztonságra specializálódott Arilou január elején Las Vegasban jelentette be legújabb fejlesztését, amely még azelőtt ismeri fel és akadályozza meg a gépjárművek elleni informatikai támadásokat, mielőtt azok kárt tehetnének a rendszerekben.
Január 1-jétől a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezetői igazgatói pozíciójában Volker Schillinget Wolfgang Stein váltotta.
A Takata japán cég bűnösnek vallja magát az általa gyártott, emberéleteket is követelő hibás légzsákokért és hajlandó kompenzációt fizetni – írta internetes kiadásában a Wall Street Journal.
A dabasi Metál 99 Kft. fejlesztési vezetőjét kérdeztük a tömegközlekedési járművek ajtóinak fejlesztéséről és a vállalat előtt álló kihívásokról.
Kiválasztották az ABB Kft. ösztöndíjaira kiírt pályázatok győzteseit. Január végétől indul az ABB két egyetemi programja, melyeket a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre. Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél évre szóló ABB ösztöndíj. A programok sikeressége azon is lemérhető, hogy a tavalyi ösztöndíjasok közül többen azóta főállású alkalmazottként folytatják pályafutásukat a vállalatnál.
Magyarországon elsőként épül kutatás-fejlesztési és oktatási célokat egyaránt szolgáló dióda lézerközpont Kecskeméten, a Pallasz Athéné Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara mellett – tájékoztatta Weltsch Zoltán, az egyetem anyagtechnológia tanszékének vezetője az MTI-t.
A Magyarországon is jelenlévő Samsung SDI olyan új, gyorstöltésű akkumulátort mutatott be, amellyel 600 kilométert lehet megtenni egyhuzamban – közölte a vállalat.
A járműipar és a kapcsolódó ágazatok gyengébb teljesítménye állhat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint amögött, hogy az ipari termelés csak 0,6 százalékkal nőtt tavaly novemberben a megelőző év azonos időszakához képest.
Copyright © 2024