Van, ahol nem probléma a villanyautó-töltés
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett.
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett.
A Volkswagen-csoport olyan klímavédelmi projekteket támogat, melyek elsősorban az erdők védelmére és helyreállítására összpontosítanak, különösen a trópusokon. A projekteket a legmagasabb „Verified Carbon Standard” (VCS), valamint az „Climate Community and Biodiversity Standard” (CCB) vagy „Gold Standard” szabványok szerinti tanúsítvánnyal rendelkeznek.
Az Audi Hungaria Zrt. munkatársai önkéntes jelleggel immár hatodik éve kezdeményeztek szociális projekteket a térségben, amelyek közül idén 27 valósult meg. Ebben az esztendőben egy rendhagyó kampány keretében régióbeli intézmények is pályázhattak kiemelt támogatásra. Így hét helyszínen valósultak meg olyan segítő kezdeményezések, amelyek középpontjában a fenntarthatóság állt. Idén több mint 600 audis munkatárs elkötelezett közreműködésével újultak meg győri és Győr környéki intézmények.
A japán Denso autóalkatrész-gyártó 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól.
Az első nyolc hónapban 4,57 százalékkal bővült a román járműgyártás az egy évvel korábbihoz képest – derült ki a román gyártók érdekeit képviselő egyesületek által közölt adatokból.
Új telephelyre költözik a thyssenkrupp budapesti autóipari fejlesztési központja, ahová az elkövetkezendő egy évben várhatóan száz dolgozót vesznek majd fel – közölte a vállalat.
Október 1-jén Alfons Dintner, az Audi AG ingolstadti előszéria központjának vezetője váltja az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöki pozíciójában Achim Heinflinget.
Oroszországban 118 ezer autó készült augusztusban, 3 százalékkal kevesebb tavaly augusztushoz képest.
Lengyelországban zsugorodott az augusztusi ipari termelés havi és éves összevetésben, és a vártnál kevésbé nőttek a termelői árak.
Átadták az Óbudai Egyetem csaknem 3,5 milliárd forintból felújított Kandó Kollégiumát Budapesten.
Több mint 3 milliárd forintos beruházással megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme.
Zsugorodott az Európai Unió autópiaca augusztusban. Szinte minden nagy tagállamban csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma, Magyarországon viszont nőtt.
Bokrétaünnepet tartott a Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. Nyíregyházán. 3,4 milliárd forintos beruházással új, világszínvonalú technológiával felszerelt gyártócsarnokot épít a mintegy 850 munkavállalót foglalkoztató Hübner-H Kft. A cég 125 munkahelyet új teremtett, amit a kormány 844 millió forint vissza nem térítendő támogatással segített.
Vízen sikló taxikat tesztelnek Párizsban. A szárnyashajó-elven működő új járművek célja, hogy csökkentsék a francia fővárosban rendszerint kialakuló dugókat.
Újabb két Ikarus autóbusszal gazdagodott a megújuló Közlekedési Múzeum gyűjteménye, amelyekkel immár tízre emelkedett az utóbbi hónapokban beszerzett buszok száma – tájékoztatott a közgyűjtemény. A gyűjteményébe ezúttal egy Ikarus 211-es és egy Ikarus 280-as kerülhetett be.
Átadták az Amazone új debreceni telephelyét a helyi Határ úti ipari parkban, a beruházás 400 millió forintba került – mondta az átadáson Kovács Tamás, a cégcsoport magyarországi vállalatának ügyvezetője.
Átadták a német tulajdonú Honsa Kft. közel kétmilliárd forintos beruházással megépült új gyártó- és raktárcsarnokát Pécsett. A csarnok a vállalat összesen 3,2 milliárd forintos, 766 millió forintos kormányzati támogatást élvező kapacitásbővítési beruházásának részét képezi.
Copyright © 2026