Autót cserélnének a magyarok
A magyar autósok 70 százaléka öt éven belül lecserélné az autóját, de benzines autót már csak fele ennyien vennének – derül ki az EY felméréséből.
A magyar autósok 70 százaléka öt éven belül lecserélné az autóját, de benzines autót már csak fele ennyien vennének – derül ki az EY felméréséből.
A Bentley brit luxusautó-gyártó működési eredménye 162 százalékkal, 170 millió euróra nőtt az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 65 millió euróról. A cég bevétele 41 százalékkal, 813 millió euróra emelkedett a tavalyi első negyedévi 578 millió euróról.
Április 29-én az SK On Hungary (SKOH) és az SK Battery Manufacturing (SKBM) EV-akkumulátorgyárak kollégái önkéntes akciót szerveztek a helyi környezetért. Körülbelül 40 SKOH és SKBM munkatárs mellett a magyarországi SK üzemek ügyvezető igazgatója is részt vett a szemétszedéssel egybekötött 1,5 kilométeres sétán a Duna-part mentén, a komáromi gyáregységek közelében. Az esemény Fehérvári Dáviddal, a KÖSZ (Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők) elnökével és az egyesület további tagjaival közösen valósult meg.
A düsseldorfi Rheinmetall AG hadiipari technológiai konszern az idei első negyedévében nagyjából az egy évvel korábbinak megfelelő bevétel mellett javított nyereségességén, így jó úton halad a folyó pénzügyi évre kitűzött eredménytervének megvalósítása felé – derül ki a konszern honlapján publikált jelentésből. A csoport eredményének javulásához nagymértékben hozzájárult a fegyver- és lőszerüzletágnak leadott nagyösszegű magyar lőszerrendelés is.
A BMW német autógyártó adózott nyeresége az idei első negyedévben 10,19 milliárd euró lett, jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 2,83 milliárd eurót.
Márciusban a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a feldolgozóipari termelés Németországban az előző hónaphoz képest – közölte előzetes adatai alapján a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Márciusban 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, munkanaphatástól megtisztítva 4,2 százalékos volt a növekedés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első negyedévben az ipar teljesítménye 5,5 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év első három hónapjában.
A Ferrari olasz sportautó-gyártó 238 millió euró adózott eredménnyel zárta az idei első negyedévet, ami 16,1 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi 205 millió eurót.
A Suzuki cégcsoport 1 millió eurós pénzadománnyal segíti az ukrajnai háború elől menekülőket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Hivatalán (UNHCR) keresztül. Ebből 150 ezer eurót a Magyar Suzuki Zrt. biztosít három segélyszervezet számára.
Százharminc éve, 1892. május 9-én halt meg Baross Gábor, a magyar államvasúti rendszer megteremtője, a dualizmus korszakának egyik legkiemelkedőbb gazdaságpolitikusa.
Márciusban 2021 januárja óta először maradt el az egy évvel korábbitól a gépek és berendezések gyártóinak rendelésállománya az ágazat képviseleti szerve, a Német Gépipari Szövetség (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V., VDMA) közleménye szerint.
Olajválság, háború, koronavírus-járvány ide vagy oda, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára idén, például rengeteg Porsche, számos Ferrari, AMG/Maybach Mercedes, Bentley, Aston Martin. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok.
Áprilisban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent az orosz feldolgozóipar teljesítménye az előző négy hónap növekedése után.
Jelentősen csökkent Németország külkereskedelmi többlete márciusban februárhoz képest, mivel az export visszaesett, az import pedig nőtt.
2022 első négy hónapjában 37 ezer 780 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11,6 százalékkal kevesebbet (4972 autó), mint 2021 -ben. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 13,54 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
A Stellantis megvásárolja a Share Now autómegosztó szolgáltatót, a Mercedes-Benz és a BMW közös vállalatát. Az üzletágért százmillió euró körüli összeget fizetnek – állítja az olasz La Repubblica.
Copyright © 2025