Feszült a helyzet az autóiparban

BMW
Kevésbé rózsás az autóipari helyzete, mint arra a gyártók főbb gazdálkodási mutatói alapján következtetni lehetne – állapítja meg az EY (Ernst & Young) tanácsadó cég a világ 16 legnagyobb autógyárának üzleti adatait vizsgáló tanulmánya.

Az új autók eladásai például Kínában a koronavírus-zárlat miatt nyomás alá kerültek. Kína a három német csoport, a Volkswagen, a Mercedes és a BMW legnagyobb piaca. “Még nem látszik a vége kínai hatóságok szigorú koronavírus-politikájának, így a következő hónapokban az értékesítések további visszaesése fenyeget” – figyelmeztetett Peter Fuß, az EY ágazati szakértője. A kínai iparági adatok szerint áprilisban 35,7 százalékkal esett vissza a személygépkocsi-értékesítés az előző év azonos hónapjához képest.

A nagy gyártók januártól március végéig átlagosan kevesebb autót adtak el világszerte, mint az előző év azonos időszakában, eredményességük azonban javult a tanulmány megállapítása szerint. Az árbevétel és az üzemi eredmény közötti viszonyt mutató bevételarányos megtérülés alapján egyértelműen az amerikai elektromos autógyártó Tesla vezeti a ranglistát 19,2 százalékkal. Az ágazat nagyjai rangsorában a Mercedes-Benz 15 százalékkal, a Volkswagen 13,3 százalékkal és a BMW 10,9 százalékkal követi.    “Az első negyedév pusztán a számok alapján kiválónak mondható, valójában azonban rendkívül feszült helyzet alakult ki az autóiparban” – összegezte Constantin Gall, az EY nyugat-európai mobilitási részlegének vezetője.

A jelentés szerint ennek a “feszült helyzetnek” vannak haszonélvezői is, mégpedig elsősorban a luxusautókat gyártó konszernek: a csiphiányra való tekintettel ugyanis a rendelkezésre álló félvezető alkatrészeket elsősorban a nagy, drága, magas nyereség tartalmú autókba építik be. A nagy kereslet miatt ugyanakkor nem kell árcsökkenéssel szembe nézni a piacon. Vannak bőven azonban olyan cégek is, amelyek nem tudnak részt venni ebben a nyereséges piaci szegmensben – mutatott rá Gall.