Örülhetnek a benzinesek
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik.
Hatodik alkalommal rendezte meg az ORFK, Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Közlekedik a család nevű vetélkedőt, amely 19 megyében hívja fel a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására. A versenyen olyan gyermekes családok vehettek részt, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal, a gyerekek pedig 6 és 17 év között vannak.
Oroszországban 526 ezer autót gyártottak az idei első öt hónapban, ami 20,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az eTour Europe villanyautós megmozdulás záró, tizedik napján Salzburgba érkezett a Voltswagen Budapest csapata, az elektromos Golf eddig több mint 4500 kilométert teljesített hiba nélkül. A csapatnak még hátravan a hazajutás, így bőven 5000 kilométer fölött zárják a túrát.
A német járműkonszern központjának is otthont adó München város vezetése kitiltaná a károsanyag-kibocsátás magas szintje miatt a kevésbé korszerű dízeljárműveket a bajor fővárosból – derül ki a városvezető Süddeutsche Zeitung nevű lapnak adott nyilatkozatából.
A kistelepüléseken elérhető mobilposta-szolgáltatáshoz 160 Opel gépkocsit vásárolt a Magyar Posta cégcsoport – közölte az Opel és a Magyar Posta közös közleményben pénteken.
Kínai kutatók sikeres tesztet hajtottak végre a világ első kvantumkommunikációs műholdjával, megnyitva az utat egy globális kvantumkommunikációs hálózat megszületése előtt.
Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) közölt adatai szerint az euróövezetben 1,5 százalékkal, az EU-ban pedig 1,7 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség január-márciusban negyedéves összehasonlításban, ugyanannyival, mint tavaly október-decemberben.
Magyarország a régió vezető állama lehet az elektromobilitás terén, a kormány direkt ösztönzőkkel segíti idén is az elektromos járművek terjedését, valamint támogatja a szükséges háttéripar kiépítését – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken, az eTourEurope elektormos rally budapesti állomásán.
A Volkswagen-csoporthoz tartozó Skoda hamarosan megnyitja első afrikai gyárát, néhány héten belül megkezdődhetnek a munkálatok az algériai Relizane városában található Skoda-üzemben – jelentette a cseh Mlada fronta Dnes napilap online kiadása.
Átszelte szerdán La Manche-csatornát Pegazus nevű repülő autójával Bruno Vezzoli francia pilóta.
A kormány hozzájárul az e-mobilitás széleskörű elterjedéséhez, az infrastrukturális háttér megteremtéséhez – hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára a II. E-mobilitás konferencián Budapesten.
Átadták a német Hamburger Hafen und Logistik (HHLA) AG magyar leányvállalata, a Metrans Kft., új, 50 millió eurós beruházással megvalósult intermodális terminálját Csepelen, ami a cég negyedik szárazföldi csomópontja – jelentette be Angela Titzrath, a Hamburger Hafen und Logistik AG elnöke.
Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros közlekedésszervező cégének, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-nek, amely az elmúlt évben közel háromszázmillió forint profitot termelt – derül ki a társaság beszámolójából, amelyet a Világgazdaság ismertetett.
Csökkenő autópiaci forgalom mellett emelkedett az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése májusban Kínában.
Több mint egymillió forintot adományozott a Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány részére a szegedi Continental ContiTech. Az összeg a Mozgolódó Jótékonysági Családi Futónap nevezési díjaiból és egyéb adományokból gyűlt össze. A sportos jótékonysági programmal a Szeged Napja ünnepségsorozathoz csatlakozott a cég.
Öt nap után már Hollandiában van a Voltswagen Budapest csapata, az elektromos Golf eddig több mint 1800 kilométert teljesített. Az e-Tour Europe villanyautós verseny ma újra átlépi a német határt, hogy előbb Cellébe, majd másnap Berlinbe érkezzen.
Copyright © 2025