Nyereséges a Kamaz
Nyereségessé vált a Kamaz orosz járműgyártó az idei első fél évben.
Nyereségessé vált a Kamaz orosz járműgyártó az idei első fél évben.
Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kamion EB mogyoródi futamán, és megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a 8000 milliárd forintot.
Júliusban is folytatta dinamikus növekedését a Seat, az idei első félévhez hasonlóan kedvező trenddel indítva az év második felét is. Júliusban az eladásai az előző év azonos hónapjához viszonyítva 11,3 százalékkal 38 900 (2016: 34 900) járműre emelkedtek, míg idén 13,4 százalékkal haladták meg a tavalyi esztendő azonos időszakának volumenét. A Seat eddig 285 400 gépkocsiját értékesítette, 33 600 darabbal többet, mint 2016 ezen időszakában (251 800).
Az európai fuvarozási piac és a magyar gazdaság jó teljesítményének is köszönhető, hogy a nemzetközi fuvarozó cég, a Waberer’s International Nyrt. kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az idén az első fél évben, ennek alapján a cég éves teljesítménye összhangban lesz a piaci várakozásokkal – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s Nyrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.
A Continental egy olyan tisztító rendszert fejlesztett ki a halszem kamerák részére, amely vízsugár segítségével távolítja el a lencsére kerülő piszkot.
A Lexus legendás mérnöke, Yoshio Hasegawa tíz évvel ezelőtt rendkívül büszke volt arra, hogy forradalmian új sebességváltót tervezett a nagy teljesítményű Lexus IS F limuzinhoz. Az új Direct Shift váltómű akkoriban a hidraulikus automata sebességváltók csúcsát jelentette. A szakmában rendkívüli tekintélynek örvendő szakember ugyanakkor pályafutásának koronájaként a vadonatúj Lexus LC szupersport kupé váltójának megkomponálására tekint.
A spanyol Truck & Wheel csoport egy több, mint 11 000 négyzetméteres, 30 millió dolláros összeszerelőműhelyt nyitna az alabamai Vance városában.
Lerakták a Magnus Aircraft Zrt. 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő repülőgépgyárának alapkövét augusztus végén a Pécs-pogányi repülőtéren.
Utólagos frissítési programot kínál az Audi ügyfeleinek Európában bizonyos Euro 5 és Euro 6 minősítésű dízelmotoros járművek számára.
Átadták az acélszerkezeteket gyártó, német Wuppermann cégcsoport új, 33 ezer négyzetméter alapterületű gyártó és logisztikai központját a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn.
Romániai helikopter és rakéta-összeszerelésről írtak alá egyezményeket román és francia cégek Bukarestben a két ország államfője, Klaus Iohannis és Emmanuel Macron jelenlétében.
Magyarországi tevékenységének bővítéseként az indiai SMR autóipari vállalat Túrkevén visszapillantó tükröt gyártó üzemet és lökhárítókat előállító gyárat épít, a 415 új munkahelyet létrehozó 8 milliárd forint értékű két beruházáshoz a magyar kormány 2,2 milliárd forint támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Óva int mindenkit a dízelmotor “kiátkozásától” a MAN teherautógyár üzemi tanácsának elnöke, a Volkswagen konszern felügyelőbizottságának a tagja, Saki Stimoniaris.
Kínai pénzügyi befektető társaságnak adja el akkumulátor üzletágát a Nissan autógyár.
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány.
A Rába csoport az idei első fél évben 21,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 5,4 százalékkal múlta felül a bázisidőszakit, az EBITDA (a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) pedig 7,1 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának adatát – közölte a társaság.
A várakozáson felül javult a Nokian gumiabroncs gyártó vállalat negyedéves eredménye az Oroszországban megindult keresletnövekedésnek köszönhetően, ami éves prognózisának felfelé korrigálására is okot adott a finn vállalatnak.
Copyright © 2025