A sorrend: Lada, Kia, Hyundai
Oroszországban 132 742 új autót adtak el augusztusban, ami 16,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Oroszországban 132 742 új autót adtak el augusztusban, ami 16,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,26 milliárd forint keretösszegű támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) kutatás-fejlesztési tevékenységéhez, amelynek keretében magyar mérnökök fejlesztenek egyebek mellett autonóm járműfunkciókhoz szükséges technológiákat.
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített adatai szerint Kína a következő húsz évben ezermilliárd dollárt költhet kereskedelmi repülőgépek vásárlására.
A duális képzés fejlesztésére és egy új ösztöndíjprogram bevezetésére is kiterjedő együttműködési keretszerződést kötött a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.
Néhány éven belül szinte teljesen eltűnhetnek a svéd utakról a hagyományos autók, és helyüket az önvezető személygépkocsik vehetik át.
Az előző év azonos időszakához képest 24,2 százalékkal több, 8912 új személyautót helyeztek forgalomba augusztusban, az év első nyolc hónapjában 19,4 százalék volt a növekedés 2016 január-augusztushoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE).
Szeptember 1-jén érvénybe lépett az az egységes uniós szabályozás, amelynek értelmében az új gépjárműmodellek csak akkor közlekedhetnek az európai utakon, ha megfeleltek a valós vezetési feltételek (RDE) mellett végzett új és megbízhatóbb kibocsátási vizsgálaton – közölte az Európai Bizottság.
Továbbfejlesztett dízel erőforrással bővül a Honda Civic motorpalettája.
Augusztus végén leállt a gyártás Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor Co négy kínai üzemében alkatrészhiány miatt.
Novemberben rendezik meg az autóipari vállalatok és az illetékes hatóságok részvételével a második dízelcsúcsot annak érdekében, hogy a járművek károsanyag-kibocsátásának fokozatos csökkentésével el lehessen kerülni a dízelautók kitiltását a belvárosi forgalomból – jelentette be Angela Merkel.
Sok márka kihagyta az idei Frankfurti Autószalont, sokan pedig már előzetesen bejelentették újdonságaikat. A látogatók idén minden eddiginél több elektromos, illetve hibrid járművet tekinthetnek meg, 228 világpremier lesz látható, a szalon szeptember 24-ig látogatható. Biró Boró képeivel a Dacia, a Renault, a Toyota és a Hyundai standjára tekinthetünk be.
Augusztus végén átadták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia új multifunkcionális sportcsarnokát, amelyet tao-támogatással és önkormányzati forrásból, 791 millió forint összegű beruházással a régi városi uszoda épületéből alakítottak ki.
Bővül az elektromos autók vásárlásának támogatási köre és adminisztratív könnyítések is életbe lépnek a környezetbarát közlekedés ösztönzése érdekében – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Kilencvenhét éves fennállásának második legjobb pénzügyi évét tudhatja maga mögött az ausztrál Qantas légitársaság, amely bejelentette, hogy 2022-től megnyitná a világ leghosszabb légijáratát Sydney és London között.
A jubileumi „5 tengelyen biztos kézzel – Keressük Magyarország legjobb kamionsöfőrjét „ elnevezésű közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny döntőjét ingyenes családi nappal egybekötve rendezik meg szeptember 30-án 10-16.00 óráig.
A Volkswagennek sokkal fontosabb az elektromos mobilitásra való átállás több milliárd eurós programjának a zökkenőmentes keresztülvitele, mint egyes érdekeltségei, például a Ducati motorkerékpár gyár vagy a Renk sebességváltó gyár eladására pazarolnia a figyelmét – jelentette ki Thomas Sedran, a konszern stratégiai igazgatója a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
A Škoda modellek iránti világszintű kereslet továbbra is erős: a nagy hagyományokkal bíró cseh márka júliusban 87 000 autót adott át ügyfeleinek, amely 4 százalékkal múlta felül a tavalyi év eredményét (2016. július: 83 700 darab).
Copyright © 2025