Veszteséges a Thyssenkrupp
Komoly veszteségbe lökte a koronavírus-járvány a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszernt, amely újabb létszámleépítést jelentett be.
Komoly veszteségbe lökte a koronavírus-járvány a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszernt, amely újabb létszámleépítést jelentett be.
Visszalépett hivatalából a Ferrari vezérigazgatója Louis Camilleri. Feladatát átmenetileg az Agnelli család leszármazottja John Elkann, a cég elnöke vette át.
Az idei kínai járműgyártási adatok megközelítik majd a tavalyit, annak köszönhetően, hogy a kínai járműipar állt talpra a leghamarabb és nő a leggyorsabb ütemben nemzetközi összehasonlításban a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett visszaesés után.
Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
A Volkswagen-csoport járműeladásai novemberben már a második egymást követő hónapban csökkentek, az Audik iránti érdeklődés viszont nőtt.
Elkészült az ötvenedik új IC+kocsi a MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavítóban – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Novemberben nőtt a Kínában gyártott autók eladása részben annak a hatására, hogy élénkül az ázsiai ország gazdasága, illetve hogy kezd helyreállni az exportpiac.
Októberben nőtt a világ acéltermelése éves összevetésben, az idei első tíz hónapban azonban összességében csökkent, mert nagy visszaesések voltak tavasszal a koronavírus-járvány miatt.
Csaknem 1,7 milliárd forintból komplex fejlesztést valósít meg az elektromechanikus alkatrészek gyártásával foglalkozó Scintilla Kft. a jászberényi telephelyén – közölte a társaság.
Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad – közölte a szövetség.
A Fusion 212 repülőgépcsalád Németországban ultrakönnyű kategóriás engedélyt, Kenyában az afrikai kontinensen való közlekedéshez szükséges típus- és légialkalmassági bizonyítványt szerzett – közölte a Magnus Aircraft Zrt.
Az autóipar története tele van felvásárlásokkal és első ránézésre váratlan együttműködésekkel. Nincs ez másként most sem és itt nem csak az FCA-PSA egyesülésről van szó, ami bár még várja a versenyhivatali jóváhagyást, egyre valószínűbbnek tűnik. Nézzük meg, milyen felvásárlások, egyesülések, együttműködések vannak jelenleg az autóiparban.
A Schneider Electric 12 millió eurónyi beruházást valósított meg idén magyarországi gyáraiban és logisztikai központjában.
Októberben már hatodik hónapja nőtt az ipari termelés Németországban, méghozzá a vártnál lényegesebb nagyobb ütemben.
A Porsche Hungariát 2001 óta ügyvezető igazgatóként vezető Eppel János – aki Peter Gstattnerrel együtt irányította a céget – ügyvezetői feladatait 2020. december 31-ig látja el, ezt követően a céget az eddigi társ ügyvezető Peter Gstattner, valamint Németh Balázs irányítja ügyvezető igazgatóként.
Az elektromos autózás előretörése gyorsabb ütemben zajlik, mint korábban várták, az átállás pedig az itthoni gyáraknak könnyebb, a beszállítóknak viszont nehezebb feladat – szól az iparági szakértők helyzetértékelése, amelyet a Világgazdaság ismertetett.
Az Audi Hungaria első plug-in hibrid modellje, egy Audi Q3 Sportback turbókék színben gördült le december elején a gyártósorról. Ezzel a vállalat az elektromobiltás következő szintjére lépett. A plug-in hibrid technológia alapja egy klasszikus belsőégésű motor és egy elektromotor, amely energiáját egy lítium-ion-akkumulátorból nyeri. Az autó 1.4 literes TFSI motorja szintén Győrben készül.
Copyright © 2025