Leáll a Volvo
Bajban a Volvo, a Belgiumi Gentben található gyára után a Göteborg közelében levő üzem is szünetelteti a termelést – írja az autoszektor.hu.
Bajban a Volvo, a Belgiumi Gentben található gyára után a Göteborg közelében levő üzem is szünetelteti a termelést – írja az autoszektor.hu.
A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest – közölte a Continental Hungaria Kft.
Különleges találkozóra került sor az Audi Hungariánál. Az idén 45 éves jubileumát ünneplő legendás öthengeres erőforrás két egyedi modellben mérte össze erejét: egy 1987-es évjáratú 140 lóerős Audi Coupé GT-ben és egy 400 lóerős limitált szériás Audi TT RS-ben.
Együttműködik a jövőben a francia Renault és a kínai Geely hibrid járművek fejlesztésében és értékesítésében Kínában és Dél-Koreában.
Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő csiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve harmadik negyedévében a Siemens AG, és megemelte egyúttal éves eredmény-előrejelzését is a cég honlapján publikált jelentés alapján.
A várakozásokat jóval meghaladó mértékben emelkedtek júniusban a gyáripari megrendelések Németországban, elsősorban a belföldi megrendelések fellendülésének köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
Rekordmértékű üzemi nyereséget termelt a Toyota Motor japán autógyár a második negyedévben, mivel jelentősen nőtt értékesítése, ráadásul jobban vészelte át a termelést veszélyeztető globális csiphiányt, mint vetélytársainak többsége.
Emelkedő eladások és bevételek mellett már a második egymást követő negyedévben nőtt a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó vállalat nyeresége a második negyedévben éves összevetésben.
Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet kutatás-fejlesztésre a kormány – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
Mérsékelten, a vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai gyáripar új megrendeléseinek értéke júniusban, miközben a termelési eszközökre fordított vállalati beruházások stabilan emelkedtek, jelezve, hogy a feldolgozóipar teljesítménye tartósan erős még úgy is, hogy a koronavírus-járvány megfékezésével párhuzamosan a fogyasztók termékek helyett ismét egyre többet költenek szolgáltatásokra.
2021 első hét hónapjában 75 372 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11,28 százalékkal többet (7643 autó), mint 2020 első hét hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 15 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
Az első fél évi rekord után termelésének a csökkenésére figyelmeztet a BMW a nyersanyagárak emelkedésére és a félvezető áramkörök hiányára hivatkozva.
Lezárult a nevezés a 2022-es Év Magyar Autója díjakra. Rekord számú márka és modell indul indén, 26 márka és két magyarországi autógyártó 58 autót nevezett az Év Magyar Autója 2022, a Magyar Év Autója 2022, az Év Zöldautója 2022 díjakra, amelynek győzteseit jövő márciusban hirdeti ki a szakmai zsűri. A szervezők a fenti díjakon kívül kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2022 díjakat és az Év Autós Marketing/PR-szakembere elismerést.
A szabadságolások és a nagy hőség ellenére kiemelkedő hónapjuk volt júliusban a luxusautó-kereskedők forgalma Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára, például sok Mercedes-AMG és Porsche modell, de luxus Audi és BMW is jócskán fogyott és pár Lamborghini, valamint egy szép Ferrari is hazakerült.
Megnyitja első magyarországi szalonját a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine. A lépést a Formula-1 Magyar Nagydíjat megelőző gálaesten jelentette be Laurent Rossi, az Alpine ügyvezető igazgatója, Cedric Journel, az Alpine alelnöke illetve értékesítési és marketingvezetője, valamint Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója.
Copyright © 2026