Vasúti szervizközpontot létesített Budapesten a Knorr-Bremse

Knorr-Bremse
 A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten. A beruházás 55 új munkahelyet teremt.

A Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a beruházás a vállalati partnereknél még több munkahelyet hoz létre, mint az új szervizközpontban. Veres László elmondta, hogy a képzett munkaerő, a kedvező befektetési környezet, és a fejlődési lehetőségek miatt érkeztek Magyarországra, méghozzá az elsők között a rendszerváltás után. A belföldi gyártás azóta folyamatosan bővül, a fejlesztési tevékenység csoportszinten is kiemelkedő, az itteni tevékenység kulcsszerepet játszik a vállalaton belül – tette hozzá.    A cég vezetője elmondta, hogy az új központot abban a gyártócsarnokban alakították ki, ahol 1996-ban elkezdődött a termelés, és ahonnan mostantól több mint 100 partner számára biztosítanak szerviz szolgáltatásokat Európában és Ázsiában. Belföldi ügyfeleik közé tartozik többek között a MÁV, a GYSEV, a Dunakeszi Járműjavító, a Stadler.

A német Knorr-Bremse AG a fékrendszerek világpiacának vezető gyártója – olvasható a vállalat honlapján, ahol az eredményeikről is beszámolnak. A márciusban közölt várakozásuk szerint az idei forgalom 6,5 és 6,9 milliárd euró között alakulhat. Tavaly 6,1 milliárd eurót, előtte 6,9 milliárd eurót értek el. A cég 30 országban van jelen, 27 ezer munkavállalót foglalkoztat – írták.

A Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. 2019-ben 122,3 milliárd forint, 2020-ban 125,5 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. A nyereség közben 8,856 milliárd forintról 8,886 milliárd forintra nőtt a nyilvános cégadatok szerint.    Az 1996-ban megnyílt budapesti központ a Knorr-Bremse vasúti ágazatának legjelentősebb telephelyeként majdnem 2 ezer alkalmazottnak ad munkát. Másik belföldi telephelyükön, Kecskeméten haszonjármű-rendszerek berendezéseit gyártják.