Ezek október kínai meglepetései

december 15, 2023 0

A világ legnagyobb és legdinamikusabb piacán októberben újabb, korábban sosem látott modellek jelentek meg, köztük néhány igen sikeresen kezdett. Íme, a hat legérdekesebb.

Kemény télben faggattuk a felpumpált Enyaqot

december 11, 2023 0

Növelte a Škoda az Enyaq 85 és 85x modellváltozatainak motor- és menetteljesítményeit, új szoftver és új funkciók javítják a kezelhetőségét és még a hatótáv is javult. Hogy ezt kipróbáljuk, egészen Salzburgerlandig kellett autóznunk. Persze, hogy egy 1100 kilométer hatótávolságú dízel Skodával.

A terep is szerepet kapott a zsűri teszten

december 10, 2023 0

Egy nevében terepjáró (Jeep), egy vérbeli sziklamászó (Bronco) és egy kívül-belül igényes szabadidő-autó (Mazda) adta a decemberi közös zsűri teszt derekát. És ott volt még két kiváló villanyautó: a kombi MG5 és a erőművész BMW i5.

Gyors, mint egy M5, kényelmes, mint egy 7-es

december 9, 2023 0

Az új BMW 5-ös nemzetközi bemutatóját követően hamar megszereztük az Év Magyar Autója versenyben nevezett elektromos i5 legerősebb változatát. Ez minden ízében igazi M-es modell, V8 hangorkán nélkül.

Ford Bronco Badlands teszt: mellette ciki a G Merci

december 5, 2023 0

Vannak autós legendák, amelyeket kár újra feléleszteni, nem azt adják. Kivétel a Ford Bronco. Az új terepjáró jobb, mint legendás elődje. Kipróbáltuk az Év Magyar Autója 2024 versenyben nevezett kőkemény élményautót.

Még jobb lett a Toyota C-HR

november 23, 2023 0

Kifejezetten jó vezetni a teljesen megújult Toyota C-HR kompakt szabadidő-autót, amelyből immár csak hibrid készül. 1,8 literes, illetve 2.0 literes változatokban teszteltük, a konnektoros változat 2024 tavaszán érkezik hazánkba.

Fizessenek a gazdagok!

november 22, 2023 0

A konnektoros hibridek gyengesége a kellemetlenül rövid elektromos hatótáv és a nagy tömeg, amely büntet, ha csak benzinnel használjuk. A Mercedes-Benz a két problémából legalább az egyiket megoldotta, igaz, a másik kárára. A GLC 400e Coupé marha nehéz, viszont annyit megy el árammal, mint egy első generációs Leaf vagy iOn. 

Öt a magyar igazság!

november 18, 2023 0

Aki vezetett öthengerest, nem tud szabadulni tőle. Legyen az TT RS, RS Q3, VZ5 vagy RS3, mindegy, csak győri ötös dübörögjön benne. Teszten az Év Magyar Autója 2024 díjra jelölt Audi RS Q3.

BMW XM teszt: ménkű és pokol!

november 17, 2023 0

Nehéz objektíven megmagyarázni a BMW XM létezésének jogosságát, de ha már itt van, csapjunk a lovak közé! Ilyen állat még nem született a bajorok versenyistállójában, az Év Magyar Autója 2024 verseny egyik díjára jelölt autó igazi műszaki csemege. SUV, konnektoros hibrid, luxus- és sportautó egy testben. Egy jó nagy testben…

Tanulmányautót mutatott be a BMW Debrecenben

november 15, 2023 0

A Las Vegasban az év elején rendezett szórakoztató elektronikai kiállítás után Magyarországon, Debrecenben mutatta be új tanulmányautóját a BMW Group. A BMW i Vision Dee-t három napon át tekinthették meg az érdeklődők a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ előterében.

Volkswagen Touareg teszt: kényelemre hangolva

november 10, 2023 0

Mielőtt belekóstolnék a Év Magyar Autója 2024 verseny egyik díjára jelölt legújabb Volkswagen Touareg kényelmébe, utoljára még élvezem a kifutó modell barátságát. Ebben a kategóriában kevés jobb autó van, ha van egyáltalán. Gyerekbetegségeit kinőtte a nagy mamlasz, a magabiztos dízel duruzsolása nyugtatóan hat.

Mercedes-Benz E-osztály menetpróba: hazaértem

november 8, 2023 0

A Mercedes-Benz E-osztály évtizedek óta a Mercedes-Benz legfontosabb modellje. A márkakereskedésekbe 2023 őszén egy új generáció gördül be. A legnagyobb meglepetések a digitális világban várhatók, a kocsi maradt ami volt: etalon a felső-középkategóriában.

Volkswagen ID.5 teszt: az ötödik elem

november 7, 2023 0

Három, négy, öt, hat és már van hét is az ID. sorozatban. Mostani tesztünkben a crossover jellegű, kupés tetővonalú, hátsókerékhajtású és farmotoros ID.5 az alany, amely kényelemmel, technikai rátermettséggel, határozott izomzattal és bőkezűn mért hatótávval örvendeztetett meg. Ha a sorozatból eddig a négyes volt a kedvencem, akkor itt az ideje a trónfosztásnak.

Mercedes-Benz eCitan és EQT menetpróba: három az egyben

november 6, 2023 0

Nem kellett messze mennie a Mercedesnek, hogy a kompakt kategóriában is hadrendbe állíthassa elektromos áruszállítóit és családi kisbuszait. A Renault-Nissan együttműködésben készülő eCitan és a prémium jellegű EQT hazai menetpróbáján kiderült, hogy le lehet húzni az újabb bőrt a Kangoo-Townstar családról.

Szürke eleganciás – teszten az Audi Q8 e-tron 55 quattro

november 2, 2023 0

2023-ra alaposan átdolgozták a korábbi e-tront, amely immár Q8 e-tron néven fut tovább. Javítottak a hajtáson, az aerodinamikán, a töltési teljesítményen és a kocsi nagyobb akksit is kapott, amellyel a WLTP szabvány szerint akár 600 kilométert is képes megtenni egyetlen töltéssel. Kipróbáltuk az Év Magyar Autója 2024 versenyben jelölt villanyautót.

Nissan Ariya teszt: ez tényleg ötszemélyes!

november 1, 2023 0

Egy éven belül másodszor is tesztelhettem az Év Magyar Autója 2024 zöldautó díjára jelölt Nissan Ariyát, így végre nagyobb képet alkothattam a jó tulajdonságairól. Azt már korábban is tudtam, hogy jó kocsit építettek a japánok, de most azt is megtapasztaltam, milyen a hétköznapokban.

1 2 3 4 5 63