A Skynetet építi meg a Bosch
300 millió eurót tervez költeni a Bosch mesterséges intelligencia fejlesztésére az elkövetkezendő 5 évben. A munkába körülbelül 100 indiai, amerikai és német szakember kapcsolódik majd be.
300 millió eurót tervez költeni a Bosch mesterséges intelligencia fejlesztésére az elkövetkezendő 5 évben. A munkába körülbelül 100 indiai, amerikai és német szakember kapcsolódik majd be.
A Siemens megvásárolta az ausztráliai Perth-i székhelyű MRX Technologies csoportot és tovább bővíti kínálatát a digitalizáción alapuló előrejelző karbantartás területén. A csoportot alkotó vállalatok a JRB Engineering Pty Ltd., az MRX Technologies Ltd., az MRX Rail Services Pty Ltd. és az MRX Rail Service UK Ltd. A megszerzett céget jogilag független társaságként fogják irányítani a Siemens Mobility divízióján belül. A tranzakció lezárására várhatóan július elején kerül sor.
A húros hangszerek működésének alapelvéből ihletet merítve helyezi új alapokra az autók audiorendszerét a Continental. A technológiai vállalat a hagyományos hangfalakat olyan aktuátorokkal helyettesíti, amelyek a járműben található bizonyos felületek vibrációjával képeznek hangot.
Június 30-án a francia Plastic Omnium alkatrész-beszállító hivatalosan eladta minden teherautókkal kapcsolatos érdekeltségét a német Mutares-csoportnak.
Az Opel egyterűje új arccal, hétszemélyes kivitelben és magyar motorral még mindig hódít, megkerülhetetlen ajánlat az egyterűek piacán. OnStar rendszerrel és 1,6 literes dízellel tettük próbára. Képes tesztünk következik, amelynek a végén az is kiderül, hogy a szentgotthárdi erőforráson kívül még milyen alkatrészt gyártanak hazánkban.
A PSA-csoport háromhengeres 1,2 literes turbós benzinmotorokat gyártat majd partnere, a Dongfeng Motor Company által Kínában, terveik szerint ezeket importálják Európába az új Peugeot és Citroen modellekbe. A lépést azzal indokolták, hogy így száz százalékban használják ki ázsiai üzemeik gyártókapacitását.
Nagyszabású beruházásokat tervez az indiai Apollo Tyres 2017-2018-ban. A cég vezérigazgatója, Onkar S Kanwar Kochiban arról beszélt, üzemeket akarnak fejleszteni és bővíteni Indiában, ezzel növelve az anyaország létesítményeinek gyártókapacitását.
Július 12-én a Volkswagen itthon is bemutatta a Volkswagen CC utódját, az Arteont. A rendhagyó sajtótájékoztatón több híresség, köztük D. Tóth Kriszta, Puzsér Róbert és Zsidró Tamás is elmondta véleményét az Arteonról.
A kincsesbányai Vákuum Hőkezelő Kft. 216 millió forintos projekt keretében Magyarországon elsőként telepített olyan többfunkciós hőkezelő berendezést, amellyel alacsonyan ötvözött acélokat kezelnek az autóipar számára.
Kihasználja az egyre bővülő afrikai buszpiacban rejlő lehetőségeket a Daimler és kenyai telephelyén két busztípus gyártását készíti elő.
A közép-európai térségben egyedülálló, teljes egészében a legmodernebb, digitális technológiákra épülő logisztikai központot hoz létre a Bosch Hatvanban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német iparvállalat vezetőivel Stuttgartban folytatott tárgyalásai után.
A városi terepjárók és a könnyű tehergépkocsik iránti erős kereslet dacára júniusban már a hatodik egymást követő hónapban csökkentek éves összevetésben a könnyű járművek eladásai az Egyesült Államokban, és 2009 óta először fordult elő, hogy az első félévben visszaesést mértek.
A Schaeffler-csoport vezetősége Szigeti Tibort nevezte ki az LuK Savaria Kft. gyárigazgatójának
Az idei első fél évben 170 430 járművet gyártott a Dacia Romániában, ami 4,3 százalékkal kevesebb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, amikor 178 017 autót állított elő – közölte a román autógyártók szövetsége (ACAROM).
A megfizethető árú elektromos autók területén a piacvezető szerep megszerzését tűzte ki célul magának a Volkswagen.
Ismét fiatalodott a budapesti közösségi közlekedési járműállomány, a fővárosi önkormányzat döntése alapján tizenhárom vadonatúj Mercedes Conecto busz állt forgalomba július elején.
Gyenge kezdés után végül erősnek bizonyult az orosz autópiac első fél éve, januártól júniusig közel hét százalékkal több autót értékesítettek, mint egy évvel korábban.
Copyright © 2025