Díjazták az NNG-t

Három díjjal ismerte el az International Business Awards 200 fős nemzetközi zsűrije az NNG Kft. egy fejlesztését, illetve marketing-, valamint belső kommunikációs teljesítményét. A 60 ország több mint 3900 pályázója közül augusztus 10-én hirdettek nyerteseket.  Három évvel ezelőtt az NNG volt az első magyarországi vállalat, amely nyerni tudott ezen a rangos nemzetközi versenyen, akkor üzleti stratégiájával és növekedési eredményével aratott sikert.

Az NNG által elnyert három International Business Awards-ból első helyezést, aranyat ért a cég speciális demószobájának japán bemutatókörútja. A 10 nap alatt 3 helyszínt érintő esemény logisztikai és szervezési szempontból is nagy kihívást jelentett, különösen, hogy az előkészítést a budapesti központból menedzselték. A rendezvényen összesen 150 partner vett részt, ami nagyban hozzájárult az üzleti kapcsolatok felélénkítéséhez az egyébként nagyon zárt és külföldi cégektől védett japán piacon. A zsűri értékelésében kiemelte a kihívásokkal teli környezetet, valamint a projekt hatékonyságát az egyébként nehezen elérhető ügyfelek megszólításában.

Nemzetközi harmadik helyet, bronzérmet nyert a vállalat rendhagyó, és egyben hagyományteremtő belső kommunikációs projektje, a programozók patrónusának, Szent Izidornak a napjára szervezett eseménye. Szintén a nemzetközi dobogó harmadik fokára állhatott fel az NNG a Ford számára készített megoldásával. A Ford megbízásából a budapesti székhelyű NNG fejlesztette azt a navigációs programot, amelyet az autóipari vállalat a világ hét régiójának 50 különböző országában mindenhol a speciális helyi igényekre tud szabni. Az egyetlen, de végtelenül variálható szoftvermotor elvére épülő megoldás az NNG globális, navigációt mindenkinek elvét ülteti át a valóságba.  A zsűrit különösen a feladat komplexitása és az arra adott átgondolt, innovatív megoldás győzte meg, mely figyelembe vette a kulturális eltéréseket és a nyelvi különbségeket is.