Kínai lehet a Jeep

Kína egyik vezető járműgyártója szemet vetett a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) olasz-amerikai autógyártó konszernre a Reuters értesülései szerint. A Great Wall Motor megerősítette, hogy érdeklődik az FCA iránt.

A brit hírügynökség két, az ügyet jól ismerő forrásból is úgy értesült, hogy a kínai Great Wall Motor találkozót kért a FCA-tól, és ajánlatot készül tenni az egész konszernre vagy annak egy részére. A tárgyalások magánjellegűek, így a Reuters nem nevezhette meg forrásait.     Az Automotive News című amerikai ágazati hetilap is arról számolt be, hogy a Great Wall kapcsolatba lépett az FCA-val, és annak két legsikeresebb márkája, a Jeep és a Ram iránt érdeklődik.     Az Automotive News a kínai vállalat elnöke, Vang Feng-jing egy e-mailjét nevezte meg az értesülés forrásaként.

A kínai autógyártó egyik szóvivője az AFP és a Reuters kérdésére megerősítette, hogy érdeklődnek az olasz-amerikai vállalat iránt. Úgy fogalmazott, hogy jelenleg fennáll a “szándék” akvizícióra, de nem tettek semmiféle hivatalos ajánlatot. Mindazonáltal “komolyan cselekszünk, hogy konkretizáljuk ezt a vásárlási szándékot” – mondta a szóvivő, aki azonban nem kívánt arról nyilatkozni, hogy a vállalat egészét vagy egy részét vennék-e meg.

A Great Wall Motor Kína legnagyobb utcai terepjáró (SUV) és platós terepjáró (pickup) gyártója. Piaci tőkeértéke megközelíti a 16 milliárd dollárt.

A Fiat Chrysler a világ hetedik legnagyobb autógyártója, piaci tőkeértéke majdnem 20 milliárd dollárra rúg, és már hosszabb ideje keres partnert.