Hogyan és hol közlekedj kerékpárral?

kerékpárral
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozatában még a főszezon előtt a kerékpársávok szabályos használatát mutatja be.

Az idei enyhe február máris az utakra csábította a bicikliseket, de a nagy kirajzás ideje sincsen már messze, ezért összegyűjtöttük, hogy kerékpárral mikor, hol kell és érdemes közlekedni. Néhány jó tanáccsal is szeretnénk szolgálni nem csak bicikliseknek.

Kerékpárút-vesztő

A kerékpárosok számára számos variációt ismertet a KRESZ. A fogalmak néha összemosódnak, sokak számára nem egyértelműek. Ami a fogalmakat illeti, nem csak kerékpárút, hanem kerékpársáv is létezik, sőt ebből is számontartunk nyitott változatot is. De biciklizni az úttesten, vagy akár buszsávban, járdán is lehet. Gyorsan tegyünk rendet ebben az útvesztőben!

Ha külön jelzés ezt nem tiltja, akkor kerékpározni az úttesten kell. Tiltás pedig általában akkor van, ha az útszakasszal párhuzamosan jóval biztonságosabb lehetőség is adódik a biciklisek számára.

Ilyen az úgy nevezett kerékpárút. Ez az úttest fizikailag nem érintkezik az autók számára kialakított úttesttel, így ez jelenti a legbiztonságosabb megoldást. A kerékpárúton kétirányú közlekedés van. Bár egyre több helyen találkozhatunk ilyen útszakaszokkal, mivel megépítése költség- és helyigényes, más lehetőséget is kerestek.

A kerékpársáv, az autók közlekedésére szolgáló úttestből legtöbbször folyamatos sárga vonallal leválasztott rész, amelyre a gépjárműveknek tilos ráhajtaniuk, sőt arra is figyelniük kell, hogy túlnyúló alkatrészeik, vagy rakományuk ne nyúljon a bringasáv fölé.

A nyitott kerékpársávokra is igaz ez. Ezek olyan útszakaszok, amelyeket fehér színű szaggatott vonal választ el az úttest gépjárművek számára kijelölt részétől. Fontos, hogy ezt a sávot adott esetben a járművek is igénybe vehetik (ha a szemben közlekedők egymás mellett nem férnek el) az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok megtartása mellett, de az autók jobbra fordulásához is ide kell besorolniuk, ezek érdemes észben tartani nyitott kerékpársávok esetén. A kerékpársávokban csak egy irányban szabad közlekedni.

Ha ezt külön tábla jelzi, biciklivel buszsávban is mehetünk, ennek hivatalos megnevezése: Kerékpárosok által is használható autóbusz forgalmi sáv.

Gyalogosok vs. bringások

A felsorolásból két olyan rész is kimaradt, ahol a kerékpárosok és gyalogosok osztozkodnak az úttesten. Az egyik a gyalog- és kerékpárút. Ezt is külön tábla jelzi és megkülönböztetünk két fajta közös utat: az egyiken nincs, a másikon van kijelölt oldal a gyalogosok és a kerékpárosok számára, utóbbin nem csak illik, hanem muszáj is a megfelelő részen közlekednünk. Ha pedig nincs elválasztó vonal, akkor a nagyobb odafigyelés mellett tudni kell, hogy a gyalogosoknak a kerékpáros forgalmat sem akadályozni, sem veszélyeztetni nem szabad.

Kerékpározni egyébként lakott területen a járdán is lehet, de itt legfeljebb 10 km/órás sebességgel és persze a gyalogosok zavarása nélkül.

Autósok vs. bringások

Fontos beszélnünk az elsőbbségi kérdésekről kerékpárút, vagy kerékpársáv esetén. Az irányváltoztatás szabályait már érintettük, de mi helyzet a kereszteződésekkel? Fontos, hogy ha alárendelt útról érkezünk és a főútvonallal párhuzamosan kerékpársáv, vagy kerékpárút is fut, akkor az azon közlekedőknek is elsőbbséget kell adnunk. Erre az elsőbbségadás táblák alatt kiegészítő táblák is felhívják a figyelmet. Különösen nagy veszélyforrás az úttest túlsó oldalán futó kerékpárút, hiszen a kereszteződésen áthaladó gépjármű vezetője sokszor úgy gondolja, már minden elsőbbségadási kötelezettségének eleget tett, pedig nem…

Tolva szabályos

Végül említsük meg a kijelölt gyalogosátkelőhelyen való átkelést kerékpárral. Amennyiben a zebra mellett nem fut kerékpársáv, akkor csak úgy lehetünk szabályosak, ha a bicikliről leszállva, azt tolva megyünk át az úttest túloldalára. A gépjárművek vezetői ugyanis a gyalogosok haladási sebességére készülve közelítenek az átkelőhelyhez, egy gyors bringás előtt már nem biztos, hogy meg tudnak állni.

Mivel a kerékpársávok és -utak szerencsére egyre nagyobb számban épülnek ki, alapvető, hogy az autósok tudatosan odafigyeljenek az ezeket jelző táblákra és útburkolati jelekre. Bringásként is kiemelt, hogy közlekedés közben meggyőződjünk arról, hogy az autós észlelt minket és meg is adja az elsőbbséget. Ennek alapvető eleme a láthatóság, amit egyébként a KRESZ is előír. Fontos, hogy a kerékpáros közlekedést a KRESZ-ben még számos részletszabály szabályozza, most csak a legfontosabbakat tudtuk kiemelni.

(x)