Komoly veszteséget jelentett az egyik legerősebb magyar cég

4iG
A 4iG csoport értékesítési árbevétele 196,7 milliárd forint volt az idei első három negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 53 milliárd forint után; az első kilenc hónapot 7,7 milliárd forint veszteséggel zárta, míg a tavaly ugyanebben az időszakban 2,9 milliárd forint adózott eredményt ért el – derül ki az infokommunikációs vállalat konszolidált pénzügyi jelentéséből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tett közzé.

A veszteséget leginkább a tárgyidőszaki vállalatfelvásárlások és ahhoz kapcsolódó megnövekedett költségek okozták, ez a későbbi időszakokban a szinergiák kihasználásával jelentősen változhat – jelezte a 4iG Nyrt. az MTI-nek elküldött közleményében.    Hozzátették, hogy ezen túl pénzkiáramlással nem járó tételek befolyásolták jelentősen az eredményt: a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardoknak (IFRS) való megfelelés miatt az újonnan felvett eszközökkel és kötelezettségekkel kapcsolatban elszámolt értékcsökkenés, a kamatráfordítás, illetve a számviteli politikák harmonizációja miatti szintén megnövekedett értékcsökkenés.

A vállalatcsoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (ebitda) meghaladta az 55,1 milliárd forintot az idei első kilenc hónapban, az előző év hasonló időszakában elért 3,5 milliárd forintos ebitda után.
A közlemény szerint az infokommunikációs cégcsoport működési hatékonyságát jelentősen javították a harmadik negyedévben bekövetkezett strukturális változások. Szeptember 1-jén új vállalatirányítási-szervezeti felépítést vezetett be a 4iG, amely a nagyvállalati működéshez igazította a cégcsoport központi irányítását.    Közölték azt is, hogy a harmadik negyedévben folytatódott a magyarországi és nyugat-balkáni távközlési vállalatok integrációja, amely rövid távon is javította a cégcsoport működési eredményeit.