Felszippantja az olcsó orosz olajat Kína

olaj-, Rosznyefty, orosz olaj, kőolaj
Az ukrajnai háború kitörése után Oroszország lett Kína első számú nyersolajszállítója; a május és július közötti időszakban a kínai behozatal 19 százalékát adta Moszkva, az egy évvel korábbi 15 százalékhoz képest – derül ki a kínai vámstatisztikákból.

A holland ING Bank elemzői szerint az év végére az orosz nyersolaj a kínai olajimport 20 százalékára emelkedhet.    Kína, a világ legnagyobb kőolajimportőre, éves összevetésben 17 százalékkal növelte az orosz nyersolaj behozatalát április és július között. Az ázsiai ország átlagosan tonnánként 708 dollárt fizetett a nyersanyagért, amely mintegy 106 dollárral kevesebb, mint átlagos olajimportjának értéke.    Peking mintegy 3 milliárd dollárt takarított meg az orosz nyersolajbehozatal növelésével. A háború kitörése óta tovább szélesedett az északi-tengeri Brent és az Urál-típusú nyersolaj közötti árkülönbség.

A nyugati szankciók miatt Oroszország nyersolaj-szállítmányainak egy részét Európából Ázsia irányába irányította át, amelyet azonban csak alacsonyabb áron tud értékesíteni. Elemzők szerint Kína ebből profitálni tud, ráadásul az importált nyersolaj és cseppfolyósított gáz (LNG) egy részét magasabb áron tovább értékesíti Európába.

A két ország kölcsönös energetikai függését emelte ki az S&P Oil Analytics ázsiai elemző részlegének vezetője is. Csuvej Vang szerint a lassuló kínai gazdaságnak nagy szüksége van az olcsó orosz energiaforrásokra, amely az inflációs nyomást is enyhítheti, míg a szankciók által sújtott Moszkva új exportpiacokat keres.    Kína nemcsak nyersolaj-, hanem a szén és LNG importját is növelte Oroszországból az év első hét hónapjában.    Az LNG behozatala január és július között 26 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ezzel párhuzamosan az export volumene júliusban két éves csúcsra, 66 798 tonnára nőtt, a re-export miatt.    Az orosz szénexport – amely a kínai felhasználás egy százalékát adja – júliusban ötéves csúcsra ugrott.

A Reuters összesítése szerint Kína idén 43,68 milliárd dollár (17 578 milliárd forint) értékben vásárolt fosszilis energiahordozókat, valamint villamosenergiát Oroszországtól. Az orosz áramexport Kínába április és július közötti időszakban éves alapon 39 százalékkal emelkedett.