Leáll a szlovák alumíniumfeldolgozó, veszélyben több ezer munkahely

Slovalco
A magas energiaárakra reagálva végleg leállítja gyártását a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó, a Slovalco szeptembertől – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a vállalat közlésére hivatkozva.

Az alumíniumfeldolgozó leállításáról szóló végső döntést a gyár részvényesei, a Norsk Hydro és a Penta Investments hozták meg, terveik szerint a gyártás leállítása szeptemberben kezdődik meg.    A gyár vezetése a villanyáram, illetve az emissziós engedélyek rendkívül magas áraira hivatkozva hozta meg a döntést. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az energiaigényes ipari ágazat nem kapott elégséges kompenzációs támogatást az állam részéről. A vállalat az említett okok miatt már az év eleje óta visszafogta termelését, jelenleg a gyártókapacitás 60 százalékán termel.

“Ha a Slovalco az idei évet követően is folytatná a gyártást, az a jelenlegi körülmények mellett jelentős anyagi veszteségekhez vezetne” – mondta Ola Saeter, a Slovalco igazgatótanácsának elnöke, akinek kijelentését a szlovák hírügynökség idézte.    A gyártás leállításáról a vállalat vezérigazgatója, Milan Vesely a TASR-nek nyilatkozva azt mondta: a Slovalco több szlovákiai és európai vállalat kulcsfontosságú alumíniumbeszállítója, a gyártás leállításával ezek a vállalatok a jövőben külföldi, például kínai és orosz importra szorulnak majd.

A Garamszentkereszten működő, több mint 70 éves múltra visszatekintő gyár a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó, egyidejűleg a besztercebányai megye egyik legnagyobb munkáltatója. A Slovalco gyártásának leállítása 300 alkalmazottat, valamint a beszállító hálózatban további több mint ezer munkavállalót érint.

4 Comments on Leáll a szlovák alumíniumfeldolgozó, veszélyben több ezer munkahely

  1. Szerintem csak ideiglenesen!!!Lesz még szlovák ezüst,nem kell elkeseredni…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    • Ez az embargo egy valamire jó…!
      Kipucolódnak a túl termelt áruk a raktàrakból, kevesebb megy megsemmisitésre!

Comments are closed.