A gazdagok kiváltsága lesz a Mercedes

Szűkíti középkategóriás autókból álló kínálatát, és egyre inkább a luxus kategóriára összpontosít a Mercedes-Benz – jelentette be a német autógyártó társaság vezetője.

Ola Källenius a Handelsblatt című német üzleti lap beszámolója szerint egy franciaországi fórumon elmondta, hogy a jövőben a beruházások több mint háromnegyedét a legnagyobb profitot ígérő városi terepjárókra és a limuzinokra fordítják.    Így 2026-ra 60 százalékra emelkedik a luxusautók, köztük az S-osztályba tartozó limuzinok, az elektromos meghajtású EQS modellek, a Mercedes-AMG-k részesedése a csoport teljes értékesítésből.    “Ami mindig is a márkánk lényege volt, az most már a stratégiánk magja is: a luxusszegmens” – idézte a Handelsblatt a vállalat igazgatótanácsának elnökét, aki elmondta, hogy az üzleti modellt és a termékportfóliót még következetesebben ahhoz az alapelvhez igazítják, hogy a Mercedes-Benz csoport építse “a világ legkívánatosabb autóit”.    Ola Källenius kiemelte, hogy a mennyiség helyett a minőségre összpontosító stratégia nem vezethet további létszámleépítésekhez, és az üzemek kapacitásának jelentős kiigazításához sem.

A Handelsblatt vállalati forrásokból származó értesülései szerint az irányváltás a többi között azt jelenti, hogy a belépő szintű Mercedeseknél – köztük a CLA-osztály modelljeinél – 2024-től hétről négy karosszériaváltozatra szűkül a kínálat. A B-osztály modelljei teljesen kikerülnek a kínálatból, és az A-osztály is hamarosan megszűnik “a jelenlegi formájában” – írta az üzleti lap a hírportálján.    Hozzátették, hogy az átalakítás eredményeképpen sokkal többet kell majd fizetni az új Mercedesekért. A belépő szintű ár 28 ezer euróról (10,9 millió forint) valószínűleg 33 ezer euró fölé emelkedik – írták, rámutatva, hogy a stuttgarti központú vállalat a drágább modellekre összpontosítva igyekszik több nyereségre szert tenni.

A társaság tavaly az első számú üzletágában, a luxusautók és kishaszongépjárművek gyártásában (Mercedes-Benz Cars & Vans) 14 milliárd euró üzemi eredményt (EBIT) ért el. Ez az egy évvel korábbi 6,8 milliárd euró bő kétszerese. Az árbevétel-arányos nyereségmutató minden korábbinál nagyobb, 12,7 százalék volt, szemben a vállalat előrejelzésében szereplő 10-12 százalékkal.    A Kecskeméten autógyárat működtető társaság tavaly leválasztotta és a frankfurti tőzsdére vitte teherautógyártó üzletágát (Daimler Truck), február elején pedig bejelentette, hogy Daimler helyett Mercedes-Benz csoport néven működik tovább.