R, GTI vagy esetleg GTE? A Volkswagen színe-javát teszteltük

Volkswagen
Vérbeli muszklis arzenállal készült a Volkswagen Magyarország arra “ralira”, ahol kiemelt ügyfelek mellett újságírók is kipróbálhatták a márka izgalmas újdonságait. A kétnapos túra során bejártuk fél Magyarországot és az esemény csúcspontjaként teszteltük a ZalaZone vezetéstechnikai létesítményeit.

IMG_0277Bár az rendezvényt raliként hirdették meg, nem a többi csapattal, hanem az idővel, valamint magunkkal kellett megküzdeni, a helyezésekről ugyanis 1/100-as gyakorlatok döntöttek. A veterán ralikon szokás így megmérettetni a pilótákat és navigátoraikat. Bizonyos rövid gyakorlatokat adott másodperc alatt kell elvégezni az autóval. A pontosság a kulcsszó. Aki siet, vagy aki lassú, büntetőpontokat szed össze.

A nap végéig hatszor kellett ügyeskedni, a versenyt egy Volkswagen Passat Variant GTE volánjánál Miklós-Illés Kálmán (Autó-Motor, Év Magyar Autója zsűritag), valamint navigátorként jómagam nyertük meg.

r23

14 autó és 14 csapat indult a ralin, az autók zöme R, azaz sportmodell volt, sokan zöld rendszámos plug-in hibrid változatokat hajtottak, de azért akadt két-három sima dízel is. A modellpaletta lefedte a márka teljes kínálatát: T-Roc R-line, Tiguan R, Golf R, Touareg R eHybrid, Arteon Shooting Brake R, Golf GTI Clubsport, Multivan eHybrid, Golf GTE, Passat Variant GTE, Arteon Shooting Brake plug-in hibrid, Tiguan eHybrid, Touareg, Tiguan, Arteon. Nagyjából ezek közül válogathattunk.

r1

A Golf R (320 lóerő, összkerékhajtás) és a Golf GTI Clubsport (300 lóerő) jelentették az igazi csemegéket, sikerült mindkettőt vezetnem. Nehéz a döntés közöttük, a 800 ezer forinttal drágább R betonbiztos az úton, de nagyon meg akar ölni, a GTI sem adja meg könnyen magát, de mivel elsőkerék-hajtású, jobban figyel az ember arra, hogy mennyire érinti a határait. Mindkettő szépen csilingel, csattog és röfög, ropog és dörmög, ahogy kell. Az R kapható Akrapovič kipufogókkal is, azt mindenképpen ajánlom, a Tiguan R fantasztikus szólamokban adta értésünkre, mennyire fontos.

r20

A ZalaZone dinamikus, rengeteg vad kanyarral tűzdelt vezetéstechnikai pályáján természetesen a két Golf vitte a prímet, a 320 lovas Tiguan és a 462 lóerős Touareg szenvedett a nagy test és a nagy tömeg miatt, de a 320 lóerős Arteon Shooting Brake R meglepően magabiztosnak mutatkozott. A második nap meglepetése mégis a konnektoros Multivan (T7) volt, amely olyan könnyedén teljesítette 70, illetve 80 kilométer/óra sebességgel a jávorszarvas tesztet, mintha Svédországban egy szarvasfarmon nevelkedett volna. A hétszemélyes behemót azt is bemutatta, hogy 90 kilométer/óra sebességről simán megáll magától, ha hirtelen elénk kerül egy akadály. Felismeri, lassít és állóra fékez.

A fékezési gyakorlaton megtanultuk, hogy jégen, illetve olvadó havon (japán kerámia burkolat) nagy tempóról satufékezve sofőrként is csak utasok vagyunk. Kilencven kilométer/óránál a fékbe rúgva szabadon csúszásba kezd az autó, a 150 méter hosszú pálya végén még mindig 65-67 kilométer/órával száguldunk. Esélyünk sincs megállni. A Speedworld képzett oktatói elmondták, ha 130 kilométer/órás tempónál rúgunk a fékbe, akkor a pálya végén még mindig 130-cal vágtatunk a végzetünk, illetve mások végzete felé. Szóval, ha az időjárási körülmények rosszra fordulnak (nedves, havas, jeges útszakasz), akkor mérsékelni kell a sebességet.

r10

A tesztelt autók javát április 22. és november 2. között bárki kipróbálhatja, ugyanis elindult a 2022-es Volkswagen Roadshow.

Kép és szöveg: Biró Csongor

r29 r26 r25 r24 r22 r21 r19 r17 r15 r13 r12 r11 r9 r8 r7 r6 r5 r4 r3 r2