Új beruházás Bátonyterenyén

KTS
A világ legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitása jött létre Magyarországon a nagy dél-koreai vállalatok beruházásainak köszönhetően, amelyek az elektromos autóipar európai zászlóshajójává tették hazánkat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a KTS Metalltechnik Kft. fémipari vállalat bátonyterenyei beruházásának bejelentésén kiemelkedőnek nevezte a magyar gazdasági eredmények szempontjából az autóipar forradalmi megújulásához kapcsolódó fejlesztéseket.     Rámutatott: ezt szolgálja a hazai tulajdonú KTS Metalltechnik Kft. 450 millió forintos fejlesztése is, amelyhez az állam 245 millió forinttal járul hozzá, így segítve harminc új munkahely létrehozását.    Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Magyarország az “új autóipari korszak egyik globális éllovasává” vált. És erre példaként hozta fel, hogy hazánk 2010-ben még csak a 35. helyen állt a világranglistában az akkumulátorok exportját illetően, azonban mára feljött az ötödik helyre.