Növekedésre számít a szombathelyi cég

További erőteljes növekedéssel számol a szombathelyi székhelyű Metal Hungária Zrt., amely második alkalommal zárt sikeres kötvénykibocsátást a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében, az év eleji 8 milliárd forintos kibocsátás után, ezúttal 6,5 milliárd forint névértékben adtak el NKP-kötvényeket – közölte a vállalkozás.

A közlemény szerint a társaság ezzel biztosította bővülő kapacitásainak és növekvő rendelésállományának finanszírozását.    Hozzáfűzték: dinamikusan fejlődő vállalataként folyamatosan bővítik megrendelőik körét. A növekvő megrendelésállomány hatékony kiszolgálásához azonban elengedhetetlenné vált a projektfinanszírozásra fordítható források bővítése.     A társaság fejlődése a koronavírus-járvány időszakában sem torpant meg, az elektromobilitás területén megvalósuló ipari beruházások pedig további jelentős piaci lehetőségeket kínálnak – idézték a közleményben Kreinbacher Józsefet, a Metal Hungária Holding Zrt. vezérigazgatója.

Az 1995-ben alapított Metal Hungária Holding Zrt. elsősorban könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek szállításával és építésével foglalkozik az ipari, logisztikai, kereskedelmi és sport beruházások terén.

A magyar tulajdonos által irányított vállalat sikerrel terjeszkedett a hazai és a külföldi piacokon is, megrendelői között olyan jelentős beruházók találhatók, mint például a dél-koreai SK Innovation, a Samsung vagy az Audi, a Bosch és a Mercedes.

A 2020-ban 34 milliárd forintos forgalmat lebonyolító vállalat közvetlenül több mint 200 embernek ad munkát, az alvállalkozók számára biztosított foglalkoztatással együtt pedig több mint 800 munkavállalónak teremt munkalehetőséget – írták.

A nyilvános beszámoló adatai szerint a Metal Hungária Holding Zrt. nettó árbevétele 2019-ben nettó 35,161 milliárd forint, 2020-ban pedig 34,114 milliárd forint volt. Adózott eredménye 2019-ben 2,686 milliárd, 2020-ban 2,549 milliárd forint volt.