Munkásszállás épült Bólyban

munkásszállás
Budapesti munkásszálló, 1985 Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845-2000. Fotó: Korniss Péter Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, Budapest
Több mint nyolcvan férőhelyes munkásszállás épült a Baranya megyei Bólyban kormányzati támogatás segítségével.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az átadáson azt mondta, a beruházás jól illeszkedik a kormányzat azon elképzelései közé, amelyek szerint minden egyes magyarországi térség fejlesztését támogatni kell.     A bólyi beruházás kapcsán kiemelte: a helyi munkásszállás a szakképzett munkaerőnek biztosít otthont azt szolgálva, hogy a helyi vállalkozások zökkenőmentesen működhessenek.

A négyezer lelkes Bóly kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy a településen több mint félezer vállalkozás működik, annak ipari parkjában pedig 1400 ember dolgozik.  A négy épületből álló, 21 – fürdőszobával és konyhával felszerelt – önálló lakrésszel rendelkező, 83 férőhelyes korszerű munkásszállás a bólyi vállalkozások, különösen a helyi pari parkban működő cégek dolgozói számára biztosít majd szálláslehetőséget.     A komplexumból három épület készült el mostanáig 80 férőhellyel. A közösségi tereket is tartalmazó kiszolgáló épület várhatóan tavaszra készül el.  A bólyi önkormányzat beruházásában megvalósuló fejlesztés 461 millió forintos költségvetéssel készül, ebből 306 millió forintot a kormányzat biztosított.