Logisztikai központ épül Zalaegerszegen

Metrans logisztikai központ
A Metrans zalaegerszegi konténertermináljának megépítésével újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon, ami nem csak a régió beruházásvonzó képességét növeli, de létrehoz 120 új munkahelyet is Zalaegerszegen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárca szerint a külügyminiszter az alapkőletétel alkalmából arról számolt be, hogy a létrejövő új terminál a tervek szerint 2023-tól kezdi meg a működését és hozzájárul majd Magyarország logisztikai versenyképességének növeléséhez. A csaknem 16 milliárd forintos fejlesztéshez a kormány mintegy 4 milliárd forint támogatást nyújt, aminek nyomán 120 új munkahely jön létre.

A Metrans vállalatcsoport teherszállítással, intermodális szolgáltatásokkal, logisztikával és ingatlanokkal foglalkozik, hetente több mint 550 rendszeres vonatjáratot indít. A vállalat Budapestről Kínába közlekedő konténerszállítója 2019 októberében indult útjára első alkalommal, és ennek nyomán a konténerek mára 12-16 nap alatt bármely magyarországi helyszínről eljutnak kínai célpontokra.

 

1 Comment on Logisztikai központ épül Zalaegerszegen

Comments are closed.