Hibridet jelölt a Kia

Sorento
A koreai márka 2020-ban két díjat is nyert autóival, a 2022-es versenyben egy konnektoros hibriddel vesz részt. A Kia Sorento Plug-in Hybrid az Év Zöldautója 2022 díjért indul a hibrid szabadidő-autók kategóriájában.

A Kia nagytestű, hét üléssel is rendelhető szabadidő-autója tavaly újult meg, idén megérkezett a hazai piacra a konnektoros változat is. Az elődjénél rövidebb túlnyúlásokkal rendelkező modell hosszúsága 4,8 méterre nőtt (+10 milliméter), a tengelytávolság pedig immáron 2815 milliméter (+35 milliméter). A csomagtér egyenesen óriási, hiszen 604-1988 literes a befogadóképességet, még hétüléses használat esetén is marad 179 liternyi csomagtér. A Sorento PHEV hajtásáról 1,6 literes turbós, 180 lóerős benzinmotor és egy 90 lóerős villanymotor kettőse gondoskodik, a rendszerszintű teljesítmény 260 lóerő, az elérhető csúcsnyomaték 350 Nm. 13,8 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátora városban akár 70 kilométer helyi kibocsátásmentes hatótávot is lehetővé tesz.

Év Magyar Autója díjak

Az Év Magyar Autója 2022 díjat a Magyarországon összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés hozzáadott értéke. A szakmai zsűri két másik kategóriában is döntést hoz jövő tavasszal. Az importőrök által benevezett autók közül azok nyerik el a Magyar Év Autója 2022 díjat, amelyek kategóriájukban (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a leginkább megfelelnek a magyar vásárlók igényeinek.

Szintén a zsűri – tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Gulyás Péter, Katona Mátyás, Miklós-Illés Kálmán – dönt több kategóriában (elektromos/hibrid városi autók, elektromos/hibrid szabadidő-autók, elektromos/hibrid prémium autók, elektromos és hibrid kishaszonjárművek) az Év Zöldautója 2022 díj várományosairól, legyenek azok villanyautók, vagy hálózatból tölthető hibridek. A Közönségdíj 2022 díj birtokosa pedig az az autó lesz, amelyre az összes jelölt autó közül a jövő év eleji közönségszavazáson a legtöbben szavaznak. A szervezők kiosztják az Év Beszállítója 2022 kitüntetést is. Ezt azok a hazánkban termelő autóipari vállalatok kaphatják meg, amelyeket a hazai és nemzetközi autógyárak, valamint szakújságírók arra érdemesnek találnak, illetve a legmegbízhatóbb 2021-es magyarországi partnerükként a szervezők kérésére megjelölnek.

2021-es díjazottak

Az Autós Nagykoalíciós és a Járműipar.hu szervezésében az Év Magyar Autója díjakat először 2020-ban osztották ki, akkor 39 autót neveztek. 2021-ben 46 autó közül választott a zsűri. Az Év Magyar Autója 2021 díjat a gyártói kategóriában a Suzuki Vitara kapta, a Magyar Év Autója 2021 díjat különböző kategóriákban a Renault Clio, a Honda CR-V, a Volkswagen Tiguan, a BMW Z4, a Volkswagen Arteon Shooting Brake, az Opel Vivaro és a Ford Ranger Thunder nyerte el. Az Év Zöldautója 2021-ban a Volkswagen ID.3, a Hyundai Kona EV, a Toyota RAV4 Plug-in Hybrid és a Mercedes-Benz CLA 250 e modell lett. A Közönségdíj 2021 birtokosa a legtöbb közönségszavazattal a Suzuki Vitara, míg az Év Beszállítója 2021 oklevelet a – Bridgestone, a Continental, a Knorr-Bremse, a Salgglas és a SEGA egy-egy magyarországi gyára érdemelte ki. A zsűri 2022-ben is megválasztja az Év Autós Marketing/PR-szakemberét, az elismerést idén Hársfalvi János, a Suzuki marketingvezetője kapta.

További részletek: http://evmagyarautoja.hu/nevezes/