Nettó 293 ezer forintot keres egy átlag magyar

bérverseny, órabér, átlagbér, bruttó, cafeteria
Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idén először volt ismét kétszámjegyű az átlagkeresetek emelkedése. Az első negyedévben 9,4 százalékos növekedést mért a statisztika.    Az 5,1 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkeresetek 4,8 százalékkal voltak magasabbak a tavaly áprilisinál, éppúgy mint márciusban, amikor 3,7 százalékos volt az infláció és 8,7 százalékkal nőttek a keresetek.     A munkáltatók teljes körére vonatkozó – vagyis az ötnél kevesebb munkavállalóval működő cégeket is magába foglaló – adatok szerint 10,3 százalékkal 427 ezer 600 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A bruttó medián kereset – az az összeg, aminél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint ahányan többet – 347 ezer forint volt áprilisban, 9,5 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt.    A bruttó keresetek a vállalkozások körében 9,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően 12,7 százalékkal nőttek.    A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 400 ezer 100 forintra becsülhető, 9,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A feldolgozóiparban 15,5 százalékkal 469 ezer forintra emelkedtek a keresetek, az építőiparban 9,3 százalékkal 337 ezer forintra. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területen 256 ezer forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, 9,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a kereskedelemben 6,1 százalékkal, a szállítás, raktározás területén 3,9 százalékkal 402 ezer, illetve 391 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A pénzügyi, biztosítási szektorban 2,8 százalékos növekedéssel 908 ezer forint volt a bruttó kereset, az infokommunikációban pedig 731 ezer forint, 5,1 százalékkal több a tavaly áprilisinál.

Az egészségügyben 42,4 százalékos volt a keresetek emelkedése és megközelítette az 562 ezer forintot a bruttó átlag. A szociális ellátásban 205 ezer forint volt az átlagos bruttó bér, 4,7 százalékkal több, mint egy éve, az oktatásban 12,7 százalékos emelkedéssel 391 ezer forintra nőtt.    A teljes munkaidőben alkalmazásban állók száma 220 ezerrel 7,9 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz viszonyítva, amikor még 95 ezerrel többen voltak a júniusi mélypontnál.

Az év első négy hónapjában 9,6 százalékos volt a bruttó átlagkereset emelkedése a múlt év azonos időszakához képest és 425 ezer 400 forint volt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.     A vállalkozásoknál 8,7 százalékos növekedéssel 439 ezer 900, a költségvetésben 12,6 százalékos emelkedéssel 397 ezer 200 forintot ért el a bruttó átlagkereset.