Olcsósít a BMW

BMW
BMW M4 Competition
A BMW az évtized közepére negyedével tervezi csökkenteni modelljei előállítási költségét – idézi a konszern termelési igazgatóját a Handelsblatt.

“Autóink előállítási költségét a 2019-eshez képest 25 százalékkal tervezzük csökkenteni 2025-re” – jelentette ki Milan Nedeljkovic termelési igazgató a lapnak adott interjúban. A költségcsökkentést a termelési folyamatot tervező új szoftverrel, karcsúsított logisztikai hálózattal és a meglévő termelési kapacitás jobb kihasználásával érné el a BMW.

A BMW költségcsökkentésekkel igyekszik ellentételezni egyebek között a beszerzési költségei növekedését, ami a nyersanyagárak emelkedése miatt az idén mintegy egymilliárd eurós többletkiadást jelent majd a cégnek. Az elektronikai alkatrészek ellátásában keletkezett globális hiány, valamint a beszállítók láncban kialakult fennakadások miatt a BMW az idén már 30 ezer autós termelési lemaradást halmozott fel, amit az év második felében viszont már behozna.

A BMW még a koronavírus-válság előtt életbe léptetett költségcsökkentési programja továbbra is érvényben van. Ez 2019 és 2022 között 12 milliárd eurós megtakarítást tűzött ki célul, egyebek között több ezeres létszámcsökkentéssel. A termelés komplexitásának egyszerűsítése érdekében szűkíti a modellpalettát is.

Milan Nedeljkovic termelési igazgató szerint az elektromos meghajtásra való átállás is hozzájárul majd a termelési költségek csökkentéséhez, különösen 2025 után. Akkor indul meg ugyanis a meglévő termelési kapacitás fokozatos átállítása az elektromos meghajtásra felkészített “új osztályú” platformra. “Az új osztályú platform lényegesen leegyszerűsíti a gyártási folyamatot, mert lecsökkenti mind a termék, mind a gyártási folyamat komplexitását” – mondta Nedeljkovic a lapnak adott interjúban. Hozzátette: a jelenleg Debrecenben épülő üzem szolgál mintaként a meglévő termelési kapacitás átalakításához.

Oliver Zipse vezérigazgató az idén az értékesítési volumen 5-10 százalékos növelését tervezi, azaz nagyjából a 2019-es 2,5 milliós szint elérését. Középtávon, még ebben az évtizedben a 3 milliós értékesítési volumen elérését tűzte ki célnak a cég vezére. A BMW értékesítéseinek a felét 2030-tól már az elektromos modellek adják majd.

 

1 Comment on Olcsósít a BMW

  1. Na és a 2026-ban értékesítésre kerülő BMW járgány mennyibe fog kerülni hazánkban!!!
    Azt még a jó isten sem tudja +saccolni…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.