Nyolcvanéves a fehérvári Köfém

Nyolcvan évvel ezelőtt alapították az első alumínium hengermű-öntödét Székesfehérváron, ebből az alkalomból tartottak április 21-én megemlékezést az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft.-nél.

A Székesfehérvári Könnyűfémmű (Köfém) Hengermű-Öntöde első üzemét 1941-ben alapították, a 80 éves évfordulót több hónapos programsorozattal ünneplik, amelynek keretében többek között játszóteret és köztéri szobrot is adományoznak a városnak.    A rendezvényt követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre Gábor Balázs ügyvezető-gyárigazgató elmondta, hogy 2020-ban új cégként jött létre az Arconic-Köfém Kft., és tavaly a járvány ellenére sikeres és eredményes üzleti évet zárt. Jelenleg zavartalan a termelésük, a piacok is helyreálltak, úgyhogy a vállalat nagyon jó év elé néz 2021-ben – tette hozzá.

Varga Zsuzsanna ügyvezető-HR igazgató megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány ellenére folyamatosan nőnek a megrendeléseik, amihez képesek az erőforrásokat hozzárendelni.    Varga Zsuzsanna kiemelte: áprilistól decemberig tartó programsorozatot indítanak. Ennek keretében elindul az Arconic Akadémia tízrészes szakmai előadás sorozata, ősszel öntőmesterük közreműködésével készülő köztéri alumíniumszobrot adományoznak a városnak az újonnan kialakuló Arconic sétányon, ahová 80 fát ültetnek a fenntarthatóság jegyében. Szintén a programsorozat keretében a többi, volt Köfém utódvállalattal (Howmet, Hydro) közösen egy közösségi játszóteret adományoznak Székesfehérvárnak – tette hozzá.

A sajtóanyag szerint a Magyar Bauxitbánya Rt. 1941-ben létesített alumíniumgyárat Székesfehérvárott, az első üzemszerű hengerlés 1943-ban volt. 1961-ben épült meg a sajtolási- és tuskóöntöde, 1965-69 között meleg- és hideghenger-állványokat telepítettek, majd a hengerlési tuskóöntöde is elkészült. A folyamatos korszerűsítések és fejlesztések után 1995-re az öntött alumíniumtuskó termelés meghaladta a 150 ezer tonnát, 1999-ben az öntöde éves termelése a 200 ezer tonnát.    Jelenleg az Arconic Európa egyik vezető alumíniumipari hengerművét és öntödéjét üzemelteti Székesfehérváron. A világszerte 10 országban, 24 üzemben, megközelítőleg 13 400 munkavállalóval rendelkező vállalat magyarországi tevékenységét két évtizeddel ezelőtt kezdte meg.    Az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. jelenleg több mint 800 munkavállalót foglalkoztat, termékeinek több mint 90 százalékát exportálja.

Az Arconic Corporation (NYSE: ARNC) a világ egyik vezető alumínium-alapanyag előállító vállalata, amelynek központja Pittsburgh-ben, Pennsylvaniában található. Termékei között vékony és vastag alumínium lemezek és szalagok, illetve innovatív építészeti termékek találhatók, amelyek a teherszállításban, a repülőgépgyártásban, az építőiparban, a csomagolóiparban és egyéb iparágakban kerülnek felhasználásra.    2020-ban a vállalatcsoport világszinten 5,7 milliárd dolláros árbevételre tett szert.

A nyilvános cégadatok szerint az Arconic-Köfém a szétválást megelőző üzleti évben, tehát még a Howmet-Köfém Kft.-vel közösen 246,8 milliárd nettó árbevételt ért el, a nyeresége 38,2 milliárd forint volt. Ekkor 2052 főt foglalkoztatott a cég.