Ilyen harckocsik készülnek Zalaegerszegen

Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét 2020. december közepén Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a kategóriájában legkorszerűbbnek számító Lynx harcjárművekből 218 kerül a Magyar Honvédséghez, ebből 172-t gyártanak majd a 2023-ra elkészülő zalai üzemben, amely kutatás-fejlesztéssel és teszteléssel is foglalkozik.    Hozzátette, hogy a háromhektáros területen felépítendő gyárépület és a hozzá kapcsolódó tesztkörnyezet kivitelezése – közvetlenül a ZalaZone Járműipari tesztpálya szomszédságában – meg is kezdődik.

lynx1

Palkovics László úgy fogalmazott: az alapkőletétellel új korszak is kezdődik a hazai haderő, hadiipar és gazdaság számára azzal, hogy a meglévő magas technikai színvonalon is túlmutató, kiemelkedő hozzáadott értéket képviselő termelési ágat honosítanak meg. Mindez azonban nem előzmények nélküli, hiszen a korábbi évtizedekben Magyarország még komoly hadiiparral és ehhez kapcsolódó járműgyártással rendelkezett.    Az új korszak innovációs bölcsője Zalaegerszegen lesz, a 45 milliárd forintos beruházással épülő járműipari tesztpálya mellett, annak páratlan adottságaira épülve jön létre egy nemzetközi szinten is jelentős újabb ipari-innovációs bázis. A ZalaZone Ipari Park Zrt. és a Rheinmetall Landsysteme GmbH közös vegyesvállalata, a Rheinmetall Hungary Zrt. Európa egyik legkomplexebb off-road tesztkörnyezetét is kialakítja – ismertette a miniszter.    Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy vélekedett, nemcsak Zalaegerszeg és térsége, hanem Magyarország számára is hatalmas előrelépés a zalaegerszegi harcjárműgyár megépítése

Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója kijelentette: a mesterséges intelligencia a következő tíz évben beépül a harcászati rendszerekbe, a zalai fejlesztés pedig olyannyira előremutató, hogy sehol a világon nincs hasonló, a következő 10-15 évben pedig tartósan az amerikai technikát is megelőzi. A Rheinmetall több mint 600 millió eurós befektetést tervez a következő években Magyarországon, a kutatás-fejlesztés területén és a fegyverzet- és lőszergyártást illetően pedig mindez Magyarországot Európában is vezetővé teszi.

A zalai üzemben 2023-tól gyártandó Lynx harcjármű egy példányát a helyszínen működés közben is bemutatták. Az akár tíz katona szállítására is alkalmas páncélozott jármű gépágyút, géppuskát és irányított rakétákat tud kilőni, az 1140 lóerős motorja 70 kilométeres sebesség elérésére képes, egyetlen tank üzemanyaggal 500 kilométert tud megtenni.

 

3 Comments on Ilyen harckocsik készülnek Zalaegerszegen

  1. Ezek a harckocsik lesznek azok amelyek soha nem vesznek részt igazi harcokban
    Csakolyan díszpintyek a hadseregek számára….
    csak ennyi barátilag
    J.L.

  2. A mai helyzetben a harckocsi, meg lőszer és robbanóanyag gyártás valóban a legfontosabb feladat. A stadionépítés csak másodlagos.

  3. Már most el kellene kezdeni eladni, mert a mi országunk a 200 darabbal túl lesz biztosítva (nem lévén honvédelmi koncepica egy vonás sem), egyetlen további darabot sem leszünk képesek kifizetni. Jó, mészáros is kap egyet, és kész ! Bezárhatjuk a gyárat, vagy átszervezzük tricikli gyártásra …

Comments are closed.