Hét százalékkal kevesebb kocsit vettünk

Novemberben 13 265 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a Datahouse adatai alapján.

Az év első 11 hónapjában 115 300 új személyautó került forgalomba, ami éves összevetésben 19 százalékos csökkenés. Ugyanakkor a visszaesés mértéke hónapról hónapra csökken, így a módosított előrejelzésénél mintegy 8 százalékkal jobb eredményt vár az MGE.    A szervezet áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban prognosztizált 155 ezer helyett csak 118 ezer új személygépkocsi forgalomba állítására láttak esélyt az idén, de az ismertetett adatok alapján ennél több autó kerül majd forgalomba december végéig.

A novemberben forgalomba helyezett 2279 új kis haszonjármű 1 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A január-novemberi időszakban 19 400 új kis haszonjármű került forgalomba, ami 17 százalékos csökkenés éves összevetésben. Az MGE áprilisban módosított előrejelzésében 26 ezer helyett 22 ezer kis haszonjármű forgalomba helyezése szerepel.

Az új motorkerékpárok eladásánál megszűnt a visszaesés, a január-novemberben forgalomba helyezett 4149 motor 4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az év első 11 hónapjában forgalomba helyezett 3100 nagy haszonjármű 37 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Az ugyanebben az időszakban forgalomba került 580 autóbusz 2 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

A márkákat tekintve továbbra is a Suzuki áll az élen több mint 17 százalékos piaci részesedéssel és 2276 új személyautó forgalomba helyezésével, a második a Toyota 1272 forgalomba helyezett autóval és 9,59 százalékos piaci részesedéssel. A harmadik helyen álló Fordnál (1121) csak 54-­gyel helyezett kevesebb autót forgalomba a negyedik helyen szereplő Opel, és hetvennel az ötödik helyezett Skoda.

    Az idei első 11 hónapot tekintve megegyezik a top hármas felállás a novemberivel: az első helyen álló Suzuki 11,33 százalékos piaci részesedést szerzett, a Toyota 9,84, a Ford pedig 8,97 százalékosat. A tavalyi számokat azonban csak a Toyota tudta túlszárnyalni, 2019 első 11 hónapjában 9769 új autót küldött a magyar utakra, idén viszont 11 344-­et.