Ünnepélyes keretek között avatta fel november elején az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. újabb debreceni üzemcsarnokát, amelynek köszönhetően 5000 négyzetméterrel nőtt a vállalat gyártókapacitása.
Újabb infrastrukturális fejlesztést hajtott végre az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. Debrecenben: november elején átadta 5000 négyzetméteres – korszerűen felszerelt, minden szakmai és biztonsági igényt maximálisan kielégítő – újabb üzemegységét, amelynek köszönhetően a cégcsoport 250 ezer négyzetméteres infrastruktúrájából már 50 ezer négyzetméterre nőtt a beépített felület. A gyártókapacitás bővítését a megrendelői igények folyamatos növekedése is indokolta. A cégcsoportnál a minősített beszállítók száma 2020-ra már 764-re nőtt, amelyből 531 hazai kis- és középvállalat, 181 magyar közép- és nagyvállalat. Ezek társadalmi és gazdasági hatása jelentős, mivel a foglalkoztatotti létszámuk meghaladja a 4300 főt. Emellett az ITK 52 külföldi partnerrel is együttműködik.
„Az ITK cégcsoport az elmúlt időszakban kitűzött céljainak elérése érdekében határozottan hajtja végre stratégiáját a mobilitás terén, amelynek újabb mérföldköve az üzemátadó.” – mondta Kossa György, az ITK Holding Zrt. vezérigazgatója. – „Az általunk fejlesztett és gyártott Mercedes-Benz Reform típusú termékcsaláddal kívánunk hozzájárulni a hazai buszstratégia sikeres megvalósításához, valamint Debrecen gazdasági sikereihez, ezáltal Magyarország növekedéséhez oly módon, hogy Közép-Kelet Európa meghatározó mobilitással foglalkozó cégcsoportjává váljon.
Kossa György hozzátette, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen a humánerőforrás fejlesztése, éppen ezért a vállalat több együttműködést alakított ki regionális és fővárosi intézményekkel: az iskolarendszerű középfokú képzések terén a debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Szakképző Iskolával, a Brassai Sámuel Műszaki Technikummal, a Budapesti Szakképzési Centrum Csonka János Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskolával, valamint a berettyóújfalui Szakképzési Centrummal. Ennek keretében 179 diák képzése zajlik jelenleg is, ahol például autógyártónak, autószerelőnek, minősített hegesztőnek és ipari gépésznek tanulhatnak a fiatalok. Felsőfokú iskolarendszerű képzések keretében a Debreceni Egyetemmel, mint stratégiai partnerrel, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karával együttműködve 15 hallgató vesz részt a cég speciális programjában.
„Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentettük be, hogy az ITK elnyerte a Mercedes-Benz Van Partner státuszt kishaszongépjárművek (mint a Mercedes-Benz Sprinter és V-osztály) fejlesztésére, kialakítására, gyártására. Azóta szorgosan folyt a munka, és termék vonalon is lezárult az auditálás: visszaigazolást nyert a tervezési professzionalizmus, a minőség és a megbízhatóság. Ennek köszönhetően szorosabbra alakítottuk ki a Van Partneri együttműködésünket, s az ITK immáron nem csak belső égésű motorral szerelt modellekre, hanem az elektromos kishaszonjárművek kialakítására is felhatalmazást kapott.” – fejtette ki Szilveszter Tibor, a Mercedes-Benz haszonjárművek értékesítési és marketingigazgatója.
A Mol 2018-ban szerzett többségi részesedést az ITK-ban. Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte: „A Mol célja, ahogy azt 2030-as stratégiánkban is megfogalmaztuk, hogy a régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává váljon. A Mol – ahogy a múltban, úgy a jövőben is – energiát ad a közlekedéshez, a szolgáltatásaink fejlesztésében azonban minden eddiginél nagyobb figyelmet kapnak a fogyasztói igények. Ugyanakkor ennél többet tervezünk: tovább erősítjük az elektromobilitásban és a közösségi autómegosztásban, valamint az ITK révén a közösségi- és tömegközlekedésben elfoglalt szerepünket. Az új üzemcsarnokkal újabb fontos lépést tettünk a debreceni autóbuszok sorozatgyártásának beindítására, illetve azért, hogy az ITK nagyvállalattá váljon.”