Átszervezés a Renault-csoportnál

Nagyobb működési autonómiával rendelkező egységekre bontja szét szervezetét a Renault autógyártó a konszern bejelentése szerint.

Az autóipari csoport főbb márkái és tevékenységi körei alapján négy autonóm szervezeti egység köré szervezi át tevékenységét. Ezek a Renault, a Dacia, az Alpine és a New Mobility lesznek.     Az átszervezés célja, hogy a csoport a jövőben a tömegtermelésre való törekvésről az értékteremtésre és a nyereségesség növelésére helyezhesse át a hangsúlyt. Luca de Meo, az idén július eleje óta hivatalban lévő vezérigazgató megfogalmazása szerint konszern “eszerint rendezi át működése játékszabályait”.     Az új vezérigazgató bevallottan szakítani kíván elődje, Carlos Ghosn tömegtermelésre összpontosító politikájával. A Renault már korábban bejelentette, hogy kétmilliárd eurós költségmegtakarítási programot vezet be, melynek keretében 15 ezerrel csökkenti alkalmazottai számát az idén.    A Renault a tavalyi 970 millió első félévi nyereség után az idei első fél évben 7,29 milliárd eurós veszteséget könyvelt el, elsősorban a Nissan autógyárban tartott részesedése után.