Fizet a Volkswagen

április 21, 2020 0

Megállapodott a Volkswagen (VW) 200 ezer németországi ügyfél kártérítéséről, akik az autógyártó társaság dízelbotrányában érintett modellekből vásároltak – közölte a német vállalat.

Újabb német tengeralattjárót vett át Egyiptom

április 21, 2020 0

Átadták Kielben az Egyiptom által Németországtól megrendelt összesen négy tengeralattjáróból a harmadikat az arab ország haditengerészete számára – közölte a harceszközöket gyártó ThyssenKrupp Marine Systems (TKMS).

Nőtt a BILK eredményessége

április 20, 2020 0

A BILK Logisztikai Nyrt. 2019-ben 13 millió 316 ezer euró árbevételt ért el, 12,7 százalékkal többet, mint az előző évben, az ebidta (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 8 millió 982 ezer eurót tett ki, ami mintegy 20 százalékkal, csaknem 1,5 millió euróval haladja meg az egy évvel korábbi értéket – közölte a társaság.

Jó hír az oroszoktól

április 19, 2020 0

Oroszországban márciusban nőtt az új autók értékesítése a februári csökkenés után.

Maszkban dolgoznak a Boeing-gyárban

április 19, 2020 0

Újraindítja a Boeing április 21-én a kereskedelmi repülőgépek gyártását, miután rendkívüli intézkedéseket vezetett be a Seattle környéki üzemeiben.

Visszaesett a Mercedes forgalma

április 18, 2020 0

A Mercedes-Benz eladásai jelentősen csökkentek az idei első negyedévben a koronavírus miatti globális kereslet-visszaesés miatt.

Újraindul a Volvo

április 17, 2020 0

Április 20-án megindítja a termelést a járványellenes intézkedések miatt leállított svédországi és belgiumi üzemeiben a Volvo Cars – jelentette be a kínai tulajdonban lévő svéd vállalat.

Jól megy az AutoWallisnak

április 17, 2020 0

Rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben: konszolidált árbevétele 19 százalékkal 75,3 milliárd forintra növekedett az előző évi 63,1 milliárd forintról, ebidta mutatója pedig 14 százalékkal 2,982 milliárd forintra bővült 2,5 milliárd forintról – ismerteti a társaság a nemzetközi számviteli szabványok szerint készült konszolidált éves beszámolójában.

Jó hír Németországból

április 16, 2020 0

A várt csökkenés helyett nőtt februárban az előző havihoz képest az ipari termelés Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokra támaszkodó kimutatása alapján.

Újra termel a rácalmási gumigyár

április 15, 2020 0

A Hankook Tire rácalmási gyáregysége április 14-én zökkenőmentesen újraindította a gyártási folyamatokat, hogy az üzleti partnerei folyamatos kiszolgálását a jövőben is biztosítani tudja.

Fertőtlenítőt gyárt a Graboplast

április 15, 2020 0

Saját fejlesztésű folyékony fertőtlenítőszer gyártásba kezd a győri székhelyű Graboplast Zrt. a járványügyi veszélyhelyzetben.

Lendületbe jön a kínai gépipar

április 15, 2020 0

Kezd lendületbe jönni a kínai gépipari termelés, bár a szállítási korlátozások még komoly akadályokat támasztanak a helyzet normalizálódása elé – közölte a német gépipari és gyárépítő ágazat szakmai képviseleti szervezete (VDMA) a Kínában tevékenykedő német vállalatok körében végzett felmérése alapján.

Automatizál a nagykanizsai beszállító

április 15, 2020 0

Csaknem 300 millió forint európai uniós támogatás felhasználásával fejlesztette a technológiát és bővítette kapacitását az ipari felhasználásra szánt, fröccsöntött műanyag alkatrészeket gyártó nagykanizsai Siroma-Plast Kft.

Két műszakban termel a Denso

április 14, 2020 0

Két műszakban termel a Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzeme miután a múlt héten újraindította a termelést a japán gépjárműalkatrész-gyártó.

1000 embert küld el a Wizz Air

április 14, 2020 0

Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.

1 2 3 4 5 6