Májusban rajtol a Toyota és a BYD kínai vállalata

A Toyota és a BYD tavaly novemberi megállapodásuknak megfelelően megkezdte az új, akkumulátoros elektromos autók (BEV) kutatására és fejlesztésére szolgáló közös vállalkozás előkészítő munkáit. Az 50-50 százalékban a Toyota és a BYD által tulajdonolt közös vállalat bejegyzése már meg is történt, és a cég dolgozói a tervek szerint májusban kezdik meg a munkát.

Az újonnan alapított, mintegy 300 alkalmazottal rajtoló kutatás-fejlesztési vállalkozással a részben vagy teljesen elektromos technológiák fejlesztésében vezető szerepet betöltő Toyota és a kínai piac villamosításában élenjáró, egyben a világ egyik vezető akkumulátorgyártójaként is ismert BYD célja, hogy olyan villanyautókat fejlesszenek közösen, amelyek vonzók a kínai vásárlók számára, segítik az elektromos járművek elterjedését, és ezáltal Kínában is hozzájárulnak a környezet védelméhez. A vállalat tevékenységi körébe az akkumulátoros elektromos járművek, platformok és egyéb részegységek tervezése, fejlesztése tartozik majd.